PandArte

Vidéki design Budapest szívében

2012. július 29. - PandArte

Már jó ideje figyelemmel kísérem Buttondoll és Kinema design, azaz Szabó Márta és Kis Németh Mária munkásságát, sőt, Márti divatbabáiról és variálható táskáiról már írtam is. A két kreatív alkotó már régóta szeretett volna egy közös műhelyet és showroomot, de végül ennél egy sokkal ötletesebb üzletet nyitottak, Budapest belvárosában.
fotó (3)

A Grand Village olyan design shop, ahol az egyik fő vonal az újrahasznosítás, a másik pedig a magyar motívumkincsek újragondolása. Erre a jeligére kerestek Mártiék eddig ismeretlen tervezőket, akiknek a munkáit aztán meg lehet vásárolni náluk, és szerencsére találtak is jó párat. Közülük már részletesebben is bemutattam nektek Katona Barbit, de itt most nem sorolnám fel az összeset, a lényeg, hogy nagyon örültem neki, hogy nem egy “mini wamp” fogadott, hanem új arcokat ismerhettem meg, amikor ellátogattam ebbe a kis faluba.


fotó (4)

A másik ami nagyon tetszett, az a shop berendezése. Mártiék különös gondot fordítottak arra, hogy csak olyan bútorok és kiegészítők legyenek, amik vidékről származnak, hogy aztán azokat ők felújítsák. A színek és minták, amiket az enteriőr kialakításánál használtak, mind mind arra szolgál, hogy a főváros szívébe csempésszenek egy kis falusi hangulatot.

fotó (5)

Bár a Grand Village épphogy csak megnyitott, máris nagyon sokan érdeklődnek felőle, még a sajtó részéről is ... valószínűleg érezhető, hogy ez a design shop különbözik a többitől, hiszen egy filozófia is áll mögötte. A tulajok továbbra is várják a tervezők jelentkezését, szóval ha úgy érzed, hogy hasonló szemléletmódot képviselsz, akkor vidd be a termékeidet a Nagydiófa utca 8. szám alatt található Grandio Hostel udvarába.

fotó (6)

Idővel pedig nem csak megcsodálni lehet majd a különböző design tárgyakat, hanem elkészíteni is, ugyanis Mártiék mindenképp szeretnének workshopokat is szervezni, ahol a tervezők bemutatják majd a saját, egyedi technikájukat.

 DSC_0077 DSC_0079
DSC_0091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása