PandArte

Házi kedvenceink miniatűr formában

2016. január 18. - PandArte

Sokan szeretik a lehető legtöbb formában megörökíteni házi kedvenceiket, hiszen annyira odavannak értük:) Zrubka Eszter a tűnemezelés technikájába szeretett bele, majd kapott egy baráti felkérést, és azóta már több kutyus, cica és egyéb kisállat hasonmása megszületett a kezei között. Ez a poszt tele lesz cukiságokkal!

picmonkey_collage_50.jpg

Eszter egy éve kezdte el a tűnemezelés technikáját. Bár a szakmai pályája komoly irodai munkavégzéssel járt, mint Európai Uniós szakértő, mindig is szeretett kézműveskedni, alkotó munkát végezni. Egy nap egy művész csodálatos miniatűr mackójára talált rá az interneten és szembetűnt neki az a fajta részletgazdagság, meleg tekintet, amit egy gyártószalagon készült plüssmackó sosem nyújthat. A technika, amivel az a mackó készült, a tűnemezelés, más néven száraz nemezelés volt. Másnap elment egy nemez szakboltba és megvásárolta a szükséges kellékeket, így indult minden.

Eleinte miket készítettél?

A tűnemezelés technikáját viszonylag gyorsan sikerült elsajátítanom, a második munkám el is kelt. Hamar azon kaptam magam, hogy barátok kívánságait teljesítem: babák, különféle állatkák. Nehéz egyedit készíteni, ha futni kell a megrendelések után. Így elkészítettem egy sorozatot erdei állatokból, amiket az ember brossként magán viselhet. Egy kitűző sokféleképpen hordható: akár kabáton, sálon, felsőn, táskán vagy épp egy párnán.

Miből áll ez a technika, hogyan készül el például egy kiskutya? 

A tűnemezelés nem igényel túl sok eszközt, csupán színes gyapjúra és nemezelő tűkre van szükség. A nemezelő tű oldalán apró éles rovátkák vannak, így a nemez szurkálásával a szálak összehúzódnak, azaz tömörödnek. A folyamat voltaképpen szobrászat, egy 3 dimenziós alkotás. Nemezgyapjúból rengetegféle szín és típus áll rendelkezésre a gyapjúszálak minőségétől függően, bőven lehet válogatni.

12369210_1087524447932952_259739002812335397_n.jpg

12118719_1068654119819985_4384952377037905682_n.jpg

Egy szobor elkészítéséhez szükség van egy drótvázra, erre jönnek fel a gyapjúrétegek. Egy kutya esetében minden izomcsoport, bundaréteg, apró részlet - mint szemhéj vagy fogazat - kidolgozásra kerül. Mindehhez szükség van rengeteg fotóra a megrendelőtől, hogy minél pontosabban tudjak dolgozni.

Mennyi idő, mire elkészül egy ilyen alkotás? Mekkorák ezek a figurák?

Mire formát ölt a gyapjú, több ezerszer is meg kell szurkálni, ami igen időigényes. Egy szobrocska vagy nemez „makett” (10-13 cm) elkészítése minimum 8 órát vesz igénybe, egy kisebb méretű brossé (5-6 cm) pedig 3-4 órát.

12316397_1085008014851262_3641715230799969678_n.jpg

12540858_1104700366215360_196241165324869195_n.jpg

Honnan jött az ötlet, hogy a kisállatok hasonmásait készítsd el?

Először egy baráti felkérés alapján készítettem kutyát. Külföldön, főleg angolszász területeken a tűnemezelés technikájának nagyon nagy keletje van. Ott már létezik ez a fajta ága is, ahol az alkotók, fotók alapján örökítik meg a házi kedvenceket. Nagyon szeretem az állatokat és így, hogy mindezt párosíthatom a művészettel igen nagy örömmel tölt el. Valószínűleg ezért sikerül lelket csempészni egy-egy alkotásba és ez teszi olyan élővé nemezállatkáimat.

12193309_1069496969735700_2575713793391201657_n.jpg

12289513_1078703345481729_9113589862011451897_n.jpg

12208461_1069941973024533_1834869619960818671_n.jpg

Ez a specialitásod ezek szerint? :)

Itthon állati tűnemez hasonmások készítésében egyetlen kézművesnek számítok.

Mi volt az eddigi legkedvesebb felkérésed, megkeresésed?

Legkedvesebb tűnemez alkotásom alanya egy mops volt. Őt a gazdája brossként rendelte tőlem. A kiskutya már az örök vadászmezőkön szaladgál, a való életben azonban hátsó kis lábait kerekek helyettesítették. Kitartása és életkedve azonban példaértékű volt még az emberek számára.

Eszter munkáit " Inkarno " néven találjátok meg a Facebook oldalán és a Meska boltjában.

12274500_1079920868693310_2003724143586611692_n.jpg

10993469_931709823514416_9088535357740286518_n.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása