PandArte

Minden mentes, egészséges és finom sütemények!

2016. február 17. - PandArte

Andrássy Katalin szerint másokat finom, szép és egészséges falatokkal táplálni az egyik legszebb hivatás. Számára a gasztronómia művészet, melyben akkor alkot kimagaslót, ha legalább három érzékszervnek nyújt élvezetet: a látásnak, a szaglásnak és az ízlelésnek. Lányával, Ács Noémivel közösen álmodták meg cukor-, liszt- és tejmentes cukrászműhelyüket, a Deliciát. 

picmonkey_collage_55.jpg

Anyja és lánya mindketten szerettek a konyhában a főzés helyett sokkal inkább alkotni. Teljesen más szakmai világból érkeztek az egészséges sütik birodalmába, de az indíttatásuk mindig is megvolt, hogy különleges és finom dolgokat készítsenek. A végső lökést az adta, hogy Katalin legjobb barátnője súlyos beteg lett, ő pedig szerette volna egészséges dolgokkal kényeztetni őt. Hiába járták azonban a bioboltokat az orvosi előírásoknak megfelelő, tejtermék- és szénhidrátmentes finomságokat keresve, akkoriban nemhogy jót, de még csak elfogadhatót sem találtak.

“ Nem értettük, hogy olyan csodálatos dolgokból, mint a mandula és a kókusz, miért nem lehet minőségi süteményt készíteni. Inkább megvettük az alapanyagokat, és úgy döntöttünk, hogy nem a hagyományos recepteket készítjük el az egyáltalán nem hagyományos alapanyagokból, hanem az újdonságként ható ízekre és illatokra találunk ki új recepteket.”

szb_20140515_016-600x400.jpg

Brownie szív

szb_20140515_006-600x400.jpg

“ Elkezdtünk tehát kísérletezgetni az alapanyagokkal: próbáltuk inkább kihozni, felerősíteni a különleges hozzávalók eleve finom ízét, mintsem elnyomni és átalakítani. Mivel cukorbeteg is van a családban, megtanultuk, hogy nem csak a cukor adagolására kell odafigyelni, hanem a szénhidrátra és a tojásra is – mondja Katalin. Tavaly előtt tavasszal aztán a családtagok, akik tesztelték alakuló süteményeinket, unszoltak, hogy keressünk egy bázist magunknak, mert a kezdeményezésünk kinőtte a családi konyhát.”

A sors összehozta őket egy gasztrobloggerrel, akinek a biztatására beneveztek az Egy Csepp Figyelem Alapítvány “Magyarország cukormentes tortája” háziversenyébe, rögtön két tortával. Az egyik első díjas lett, és a másik is a döntőbe jutott. “ Mestercukrászok, gasztrobloggerek, dietetikusok ültek a zsűriben, ezért nagy megtiszteltetésként tekintettünk a helyezésekre. Megnyertük az első komoly konyhagépünket! Elgondolkoztunk: lehet, hogy komolyan kell venni a dicsérő szavakat, lehet, hogy valamit tényleg jól csinálunk? ”

1393641_811389002261452_1114432443750385284_n.jpg

Pompadour almatorta

Friss gyömbér a tésztában, naranccsal, fahéjjal ízesített alma a töltelékben,
mindez málna balzsamecettel kevert kajszilekvárral lekenve, és összesütve.

1509126_811388442261508_3223181274832345746_n.jpg

Kerestek hát egy bérsütödét, ahol, akkor még munka mellett, éjszakánként készítették a tortáikat. Ekkor értették meg: nem véletlen, hogy viszonylag kevesen készítenek könnyű, habos süteményeket az alternatív alapanyagokból, használatuk ugyanis elképesztő odafigyelést kíván. Van például olyan nyírfacukor, amelyik kikristályosodik, és nem lehet belőle cukorszirupot készíteni. A kókusztejszín összecsomósodik, amikor hideg és hiába melegítik fel, már nem lehet belőle habot verni.

Mennyi idő- és anyagveszteség minderre rájönni! Csakhogy ezeket a tapasztalatokat nem lehet megspórolni. “ Viszont most már fejben sütünk: egyszer például kókuszvirágcukorral álmodtam, és reggel, még az autóban, gondolatban “összeraktam” egy új süteményt” – meséli Noémi.

12241239_552576051562549_1952757431774089060_n.png

11077860_455372637949558_3692947896706796471_n.jpg

“ Elsősorban a kihívás sarkallt minket, hogy belefogjunk ebbe a vállalkozásba – mondja Katalin. Én az egészben azt az alkotó folyamatot élvezem, hogy egy semmitmondó anyagból, mint a tojásfehérje, hogyan lehet olyan csodálatos gyöngyházfényű, ragyogó textúrájú anyagot varázsolni, mint a meringue.” 

” Süteményeink az alacsony szénhidráttartalom miatt nem befolyásolják az inzulinszintet, ezért nagyon alkalmasak rendezvények, konferenciák cateringjébe (nincs a fogyasztásuk után  “ kajakóma ” jelenség.) Arra törekszünk, hogy olyan édességeket készítsünk, ami teljes ízélményt jelent egészségesnek és táplálkozási megkötöttségekkel élőknek egyaránt, kompromisszumok nélkül. “

szb_20140515_021-600x400_1.jpg

A Delicia facebook oldalát itt találjátok, weboldalukat pedig itt.
Ha pedig azonnal szeretnétek megkóstolni ezeket a finomságokat, a mintaboltjukban ezt megtehetitek:

Food Fusion Gourmet Üzlet: 1011 Budapest, Iskola utca 34.

 

Forrás: magyarkonyhaonline.hu

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása