PandArte

9 innovatív módszer, amivel gyermeked előtt kinyílik a világ!

2017. március 05. - PandArte

Ugyan Ármin még csak most múlt egy éves, nagyon örülök, hogy sokkal több lehetősége lesz alternatív bölcsire, ovira és oktatásra, mint például amennyi még az én gyerekkoromban volt. Már most szemezgetünk a különböző helyekkel, de egy biztos fontos szempont lesz majd a választásnál, az angol nyelv oktatása. Most bemutatok nektek, Anyukáknak egy szuper sulit, ahová már ovis kortól lehet járni, és ahol most szombaton nyílt napra is várnak titeket a gyerekekkel:) 

picmonkey_collage_113.jpg

Az English School of Budapest (ESB) megtanítja a gyermekeket angolul írni, olvasni és beszélni. Tanulóik a magyar iskolájuk mellett, itt hétköznapokon heti két alkalommal délutánonként, vagy heti egy alkalommal szombat délelőttönként brit módszertanú oktatásban is részesülhetnek. Négy különböző programjuk érhető el: Óvodás, Alapozó, Haladó, és Anyanyelvi szintű gyermekek számára.

Képzett és tapasztalt anyanyelvi tanáraik az új angol- és walesi nemzeti tanterv alapján tanítanak angol nyelvet és irodalmat kereszttantárgyi megközelítéssel. A tanulók az angol gyermekirodalom legnagyobb műveivel is megismerkedhetnek, ezzel elősegítve nyelvi folyékonyságuk fejlődését a drámán, költészeten és rövid prózai történeteken keresztül.

Oktatási programjaik 4 – 18 éves korú gyermekeknek szólnak. A tanfolyami órákat minden hétköznap 14.00 és 18.00 óra között tartják a II. és XII. kerületben található tantermeinkben. A csoportokhoz csatlakozni a tanév során bármikor lehetőség van.

3_8.jpg

9 innovatív módszer, amivel az ESB tanulói világpolgárrá válhatnak

 

1. Az ESB-be járó gyermekek nemzetközi környezetben tanulnak

Az iskola nem csak magyar családok, hanem Budapesten élő külföldiek körében is nagyon népszerű, így a gyermekek nemzetközi környezetben válnak motiválttá, hogy más nemzetiségű társaikkal is angolul beszélgessenek mindennapi szituációkban.

2. Az angolórák jelentősen eltérnek a megszokott iskolai tanítástól

Az órák nem frontálisan zajlanak, a magolással szemben az aktív tanulásra, elemző gondolkodásra, csapatmunkára és együttműködésre bátorítják a tanulókat.

3. A tanulók az angol nyelvet természetes közegben sajátítják el

Kizárólag angol anyanyelvű, egyetemi végzettséggel rendelkező pedagógusok tanítanak. Az iskola filozófiája, hogy a gyermekek aktívan tanulnak: beszélnek, kommunikálnak, gondolkodnak, kérdeznek, és mindenekelőtt cselekednek.

4. A nyelvtanulás összekapcsolódik a modern technológiával

Modern oktatási technológiák hozzák a gyermekeket közelebb a nyelvtanuláshoz. Az iskola interaktív táblákat, iPadeket és laptopokat használ, a tanulók digitális házi feladatot kapnak, illetve interaktív könyveket olvashatnak egy innovatív online könyvtárban.

6_5.jpg

16508882_1214912495252473_6277528943355031151_n_1.jpg

5. Az angolórákon túlmutatóan, az ide járó gyermekek egy közösséghez csatlakoznak

Az ESB rendszeres angol nyelvű eseményeket szervez tanulói és családjaik számára, így nagyszabású drámaelőadást, tipikus angol családi napot vásárral és játékokkal, versmondó versenyt, Halloween partit, családi vetélkedő estet, és interaktív mesemondó délelőttöt.

6. A kreatív tanulás nyáron is folytatódik

A suli nyáron is angol tanulásra ösztönzi a budapesti gyermekeket. Érdemes csatlakozni angol nyelvű tematikus nyári táboraikhoz. Az idei évben is nagyon izgalmas programok lesznek, tanulhatnak a tengerek élővilágáról, csillagászatról, készíthetnek 3D-s művészeti alkotásokat, vagy akár interaktívan nyomozhatnak.

7. Önmaguk lehetnek az iskolában!

A tanárok lehetővé teszik a gyermekeknek, hogy aktívan vegyenek részt az órákon és természetes közegben tanuljanak. A tanulók nem kötelezőnek élik meg az iskolát, hanem maguk szeretnek járni az órákra, iskolán kívüli eseményekre, és még az otthoni tanulásra is önállóan motiváltak.

8. Olyan érdekes témakörökről tanulhatnak, amelyek hiányoznak az általános tanmenetből

Minden egyes lecke egy érdekes témakörről szól, a nyelvtant pedig kontextusban tanulják a gyerekek. A témakörök más tantárgyakat is érintenek, így például a történelmet, irodalmat, művészettörténetet, vagy környezetismeretet. Ezzel a megközelítéssel a tanulók alapműveltségre tesznek szert a világról, nyitottabbá és fogékonyabbá válnak a tanulásra.

A tanulók bátran beszélnek és adnak elő angol nyelven

A tanórákon, a nyelv aktív használatának köszönhetően, a gyerekek magabiztossá válnak, és egyre könnyebben kommunikálnak angolul. Több szülőtől kapta az iskola azt a visszajelzést, hogy az ESB-ben töltött idő alatt gyermekük önképe és önbizalma jelentősen nőtt. 

 Nyílt nap

Érdemes ellátogatni március 11-én, szombaton 10:00-11:30-ig az English School of Budapest nyílt napjára, ahol David Shectman oktatási igazgató mellett egy ESB tanuló és szülő is beszél majd az iskoláról, a gyermekek pedig egy próbaórán is részt vehetnek korosztálytól és nyelvi szinttől függetlenül. Regisztráljatok az info@englishschool.hu címen.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása