PandArte

Júniusi ötvös workshop időpontok!

2017. május 08. - PandArte

Ötvös workshopból nem tudunk eleget tartani, ami persze nem véletlen, hiszen ki ne szeretne ezüst és réz ékszereket készíteni saját kezűleg!? Egyből két időpontra is regisztrálhattok, így biztosan lesz olyan, amire el tudtok jönni! 

picmonkey_collage_105_2.jpg

 TÖBBFÉLE TECHNIKA KÖZÜL VÁLASZTHATTOK 

 

A workshopon most is többféle technika közül választhattok, például kiindulhattok drótszerű anyagból, ami új izgalmakat tartogat. Ebben az esetben megválaszthatjátok, hogy négyzetes vagy kerek, igazán vékony, vagy kissé merevebb drótot használtok, amiből akár egy keskeny karkötő is készülhet. Jó barátságba kerültök majd a fogókkal, de akár a következő két technikával is ötvözhetitek élszereteket.  
drot_1.jpg
A kalapálással, domborítással kialakított felületeknek az a legnagyobb szépsége, hogy lazán, kissé organikusan adják vissza a kézzel készített ékszer hangulatát, mégis megvan a lehetőségünk a precíz formák kialakítására. Gödrök és púpok, pikkelyszerű vagy rovátkolt minták, lencse formák vagy akár betűkből kirakott idézetek, mind kalapáccsal készülnek. 
dombor_1.jpg
A romantikus, leheletfinom virágszirom, csipke vagy falevél mintákhoz a hengerlést használjuk, ahol a felületbe préselt textúra egyszerre nagyon természetközeli és picit esetleges is, ez adja a különlegességét. A naturális minták mellett találtok minimalistákat is, mindenki a saját stílusára hangolhatja az ékszerét. 
henger_1.jpg
Jó tipp, hogy inspirálódjatok a workshop előtt a pinteresten, ha ott megtetszik valami, akkor nyomtassátok ki, hozzátok el, de az is lehet, hogy saját rajzod alapján készül el az ékszered:)

JELENTKEZÉS 

 

Időpontok: 

Egy workshop három órás, és az alábbi beosztásokra lehet jelentkezni

június 24. szombat

9:00 - 12:00 ,13:00 - 16:00, 16:30 - 19:30 BETELT!

Egy turnusban maximum 7 fő tud részt venni.

Részvételi díj: 13.000 Ft réz ékszerek esetén, és 17.000 Ft ezüst ékszerek esetén
( ez az ár 5 gramm ezüst erejéig érvényes,
a fennmaradó ezüstöt pedig ki tudjátok pótolni 300Ft/g költséggel ).

Jelentkezés: pandarteblog@gmail.com 

Mindenképp írd meg, hogy:

- melyik időpont jó neked
- hogy milyen anyagból szeretnéd elkészíteni egyedi ékszeredet
- és hogy a három technika közül ( drót, kalapálás, hengerlés ) melyik érdekel

Helyszín: Kredenc Műterem, 11. kerület, Bartók Béla út 21. 

VÁRUNK SOK SZERETETTEL:)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Kommentek