PandArte

A szofisztikált szabályszegők táskái!

2017. június 12. - PandArte

Sztojkov Alexandra kiegészítőit azoknak a nőknek ajánlom, akiknek a hétköznapokban is igényük van arra, hogy akár egy jól megválasztott kiegészítő által, ’szofisztikált szabályszegők’ legyenek! Nem kell különleges alkalomra várni ahhoz, hogy felvegyünk egy pici napsárga hímzett táskát, egy Stojka Nő legalább is nem vár:)

14956378_1690779784569122_541697523244756650_n.png

Alexandra, a Stojka alapítója és tervezője, a nyugat-magyarországi egyetem művészeti karán végzett, bőr szakirányon. A művészeti pálya mindig is vonzotta, ez elég korán kiderült, az egyetemi évek alatt pedig kezdett letisztulni benne, hogy a kiegészítők, táskák tervezése az, ami igazán érdekli.

A diploma megszerzése után külföldön dolgozott, ami fontos állomás az életében, mert ekkor kezdett megfogalmazódni benne egy saját márka gondolata, illetve hogy milyen lépéseket kell ehhez megtennie. 2016 tavaszán kezdett el komolyabban foglalkozni a Stojka-val, és ősszel már debütált is az első kollekciója, Desert Lily néven!

14907036_1690772594569841_3155263319128924682_n.jpg

14910443_1690779611235806_5515667693749087712_n.jpg

„ A Stojka nem más, mint egy formabontó szépség, kiegészítők formájában - meséli Alexandra. Válltáskákat, hátitáskákat, pénztárcákat és egyéb kisebb bőrkiegészítőket tervezek és készítek is, ami elég időigényes munka, a kapcsolattartáson kívül minden az én feladatom!

Nagyon szeretem, hogy kicsi, kompakt, kényelmes de mégis elegáns darabok ezek, kis bohémsággal fűszerezve. Jellemző a stílusomra a finom színpaletta amihez nyúlok, a pasztell cukorszínektől az élénkebb árnyalatokig, illetve a kézzel készült hímzések, részletek, amitől egy-egy darab igazán egyedi lesz. "

14681861_1690779387902495_7331511915611077337_n.jpg

14906938_1690779484569152_6447724817183387206_n.jpg

14938380_1692818714365229_2243935400414775746_n.jpg

14910386_1690779924569108_5554171577751245196_n.jpg

A Desert Lily kollekció minden egyes darabjára a finom bőr használata, az egyszerű vonalvezetés és a hímzett minták jellemzőek, olyan egyedi kiegészítők ezek, melyekre mindig is vágytunk:) Érdemes megnézni Stojka weboldalát, ahol még több színben találjátok meg ezeket a szépségeket!

17951682_1775480316099068_7949586552435657895_n.jpg

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása