PandArte

Új kreatív tér a designereknek és a rajongóiknak!

2017. július 05. - PandArte

Tegnap felfedeztem egy új designer showroomot Budapesten! Nagyon megtetszett a letisztultsága, és a koncepciója, na meg persze a tervezők munkái is:) Vannak gyönyörű ruhák, különleges ékszerek és még cipők is!! Ez egy olyan kreatív tér, ami nem csak designer rajongóként lehet érdekes a számodra, hanem tervezőként is!
dscf0012.jpg

 A showroom neve Clique, célja pedig, hogy elmossa a budapesti divatvilág merev határait. Ez egy olyan tér, ahol a vásárlók kötetlenül beszélgethetnek a tervezőkkel, a szakmabeliek pedig egymással és más kreatívokkal. De ennél talán még több, hiszen egy fotóstúdió és marketingügynökéség is egyben! Sokféleképpen lehet definiálni, de igazán megtapasztalni csak résztvevőként lehet:) 

Az újdonság ebben a koncepcióban az, hogy a tervezők olyan kreatív teret álmodtak meg, ahol a stúdió részen több szolgáltatást is igénybe lehet venni, amely elengedhetetlen egy feltörekvő márkának. Így például a fotózás, a branding, honlaptervezés és egyéb marketingszolgáltatások. 

Csütörtökön és pénteken nyílt napot tartanak a tervezők, így most kötetlenül megismerkedhettek velük és a koncepcióval. A Facebook eseményben el tudjátok olvasni a részleteket! Addig pedig ebben a posztban röviden láthatjátok a designerek munkáit. 

dscf0263.JPG

DELACIER

Domokos Dóra

A DELACIER magyar extravagáns ékszer- és kiegészítő márka, melynek védjegye az acél és a cérnakép technika fúziója. A DELACIER termékek nem kor, hanem stílusfüggőek. A DELACIER nő kiforrott karakterrel, egyedi ízlésvilággal rendelkezik, magabiztos és céltudatos. A márka négy éves alapítása óta számos hazai és külföldi magazinban jelent meg, például a British Vogue -ban.

dscf0309.JPG

dscf0317.JPG

dscf0298.JPG

#jkaposistyle

Kaposi Judit

A #jkaposistyle márka ruhái pedig egyszerre komolyak, újszerűek és játékosak. Komoly, mert egy életre szól. Újszerű, mert valami új kezdődik két ember számára. Játék nélkül pedig semmit sem érdemes csinálni. Ezeket az értékeket próbálja átadni a márka azoknak, akik életük titkon legfontosabb ruhájának megtervezését bízzák Kaposi Juditra. Ennél fogva minden munkája egyszeri és megismételhetetlen - mint ott az a perc, a másik kezét fogva.

dscf0330.JPG

dscf0331.JPG

MANDRAGORA DESIGN

Nóra Scherfel

A Mandragora márka az egyediségről és a természetességről szól, kézzel készült egyedi cipőkről, melyek különleges olasz bőrökből készülnek. Mindegyik modell egy külön karakter, mely képes kifejezni viselője egyéniségét,és kényelmes viseletet nyújt a hétköznapokban is. A márka alapítója, Scherfel Nóra a természet lenyűgöző színeiből és formáiból merített ihletet a cipők tervezéséhez. A növényi cserzésű bélésbőrnek és a környezetbarát csomagolásnak köszönhetően a Mandragora cipők igyekeznek hozzájárulni nemcsak a divat, de a természet megújulásához is.

dscf0256.JPG

dscf0252.JPG

VIKMAN ANNA WOMENSWEAR

Vikman Anna

A Vikman Anna Womenswear egy kortárs magyar márka, mely az urbánus eleganciát vegyíti a street style elemekkel, ezzel lendületes ruhatárat nyújtva a designra érzékeny, laza városi nőknek. A kollekciók a minimalista és a feltűnő látványos részleteket ötvözik. Missziója, hogy egyedi, mégis hordható ruhák szülessenek. Így a funkcionalitás, a kényelem és a természetes anyagok használata mára a márka védjegyévé vált.

13775628_1074257682663057_3626535268271932573_n.jpg

17796370_1327024424053047_992927734767070044_n.jpg

TASKA

Cséffai Györgyi

A Cséffai Györgyi által megálmodott  TÅSKA márka a letisztultságot keveri az urban streetwear stílus jegyeivel, hogy ezáltal elegáns, de mégis könnyen viselhető termékeket kínáljon vásárlóinak. Olyan magyar  designer márka, ami kiemelt hangsúlyt fektet az egyedi stílusán felül a minőségre is, ezért kizárólag prémium kategóriás bőrt használ termékei elkészítéséhez. Ezek a darabok egytől-egyig kézzel készülnek, hogy megállják a helyüket a magabiztos, büszke tulajdonosaik mindennapjaiban.

dscf0275.JPG

dscf0283.JPG

 NEVERMIND

Aranyos Márti (instagram: @nevermind_bags) 

A  n e v e r m i n d egy most debütáló táskamárka.

Minőségi alapanyagokból dolgozva a klasszikus formákat álmodják újra, kézzel festett részletekkel kombinálva. Minden típusból mindössze egy darab létezik. Modelljeik azoknak az erős személyiségeknek készülnek, akik mindenen átviszik akaratukat, motiváltak, egyéniségüket előtérbe helyezve nem törődnek a társadalmi konvenciókkal. A REG. márkával kollaborálva jelenik meg a Clique Design Studioban. 

Clique Design Studio Fotók: Bohus Márton

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása