PandArte

Falra magyar! Egyedi tapéták magyar grafikusoktól

2018. február 23. - PandArte

Egy látványos tapéta nagy kincs, akár csak egy csíkban, vagy csak egy falfelületen is, hiszen azonnal meghatározza a lakásunk hangulatát. Ilyen egyedi tapétákat viszont itthon soksáig macerás volt beszerezni, vagy nagyon drága, és persze leginkább külföldről érkeztek. Egy magyar lakberendező viszont elindított egy szuper projektet, felkért sok hazai tehetséget, hogy készítsenek olyan grafikákat, amik tapéta formájában köszönnek vissza a falon, összegyűjtötte a munkáikat, és elindította a " Falra magyart! ".

befunky_collage_16.jpg

Minden a lakberendezéssel kezdődött

" Eredetileg lakberendező vagyok, lakberendezőként is dolgozom. Sokszor szembesültem azzal, hogy új anyagok, reális áron és gyorsan megvásárolható kiegészítők beszerzése korlátozza a munkámat, vagy túl sok utánajárást igényel, esetleg lassan és drágán külföldről rendelhetők meg. Ebbe a körbe tartoztak a tapéták is. Ugyanakkor úgy gondoltam, hogy csak magas minőség létrehozásának van értelme, a befektetett energia csak így térül meg igazán.

Ezért először két három, majd egyre több hazai, tehetséges tervezőt kértem fel, hogy dolgozzon velem ezen a projekten. A MOME-n közzétett felhívással indultam, idővel egyre többen írtak, és vettek részt a munkában. Ma egy állandó grafikussal, és közel húsz kreatívval, művésszel dolgozom. A projektnél fontos szemponton volt, hogy mindegyik mögött egy megismerhető, megszerethető alkotó álljon, az ő személyiségükkel együtt választjuk ki a nekünk tetsző egyedi tapétát. Az emberi komponens a legnagyobb érték a közös a munkában, amiben én csak szervező és kezdeményező vagyok, az értéket a művészek hozzák létre - meséli Dombrádi Klára.

26166566_203264570248629_1211888695343206150_n.jpg

A művészek is kiélik a kreativitásukat

A közös munka értelme tehát az, hogy az alkotók munkái egy új alkalmazási területen is megjelenhessenek, illetve a vásárlók, akik azt igénylik, egyedi tapétákkal díszítsék otthonaikat, mindezt megengedhessék maguknak, és ha egy-egy vendéget talán érdekelne, hogy került pont ez a minta a nappaliban, vagy a gyerekszobába, elmondhassa, hogy például ezt Szabó Dorka tervezte, aki most Barcelonaban dolgozik egy divatmárka mintatervezőjekét. 

Jelentkezhetsz Te is!

Aki értesül a projektről, ír nekem, elküldi az ötleteit. Nem is kell feltétlenül nyomdai gyártásra alkalmas verzióban elküldenie. Mi előkészítjük, végtelenített, terkecs gyártásra alkalmassá tesszük, ha beleillik a koncepciónkba, és úgy ítéljük meg, hogy jól sikerült a terv. Előfordul azonban, hogy mi másként alakítanánk ki, ilyenkor Facebook-on, vagy más csatornákon bemutatjuk, és ha mi nem is illik tökéletesen a látásmódunkhoz, de sokaknak elnyeri a tetszését, bekerül a webáruházba. 

23231530_185148052060281_7738512366065241191_n.jpg

befunky_collage1.jpgRengeteg stílusú tapéta közül lehet választani

A tapétákat többféle kategóriába soroljuk, minták szerint, ezek közül nagyon népszerűek a botanikus jellegű, levél illetve virágminták, a tenger élővilágához köthető korallos, halas minták, és persze örök divat a geometrikus. Kategorizálunk helységek szerint is, attól függően, hogy melyik helységbe ajánljuk a tapéta használatát. Nagy hangsúlyt kapnak a gyerektapéták is, ahol a növénymintákon kívül az állatok is előtérbe kerülnek. Népszerűek a bolygómintás vagy házikós tapétáink is. A közeljövőben a legtöbb gyerektapétához falimatricát is tervezünk, így majd szettben lesz kapható. 

befunky_collage2_1.jpg

Így kell felhelyezni a falra!

A tapéták felhelyezése többféle módon történik. Papír alapanyagok esetén magát a tapétát kenjük meg ragasztóval, míg a vlies tapéta esetén a falat kell beragasztóznunk. Népszerű termék a PVC-mentes alapanyagunk, melyet vízbe mártva aktiválódik a ragasztó, és már rakhatjuk is a falra. 
Az alábbi linken kisfilmeken mutatjuk be a tapétázás rejtelmeit.

falramagyar.hu

28378161_219649408610145_667104788463462597_n.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása