PandArte

Filcből designer táska!

2018. május 22. - PandArte

Egy Anyuka, aki a táskákért mindig is rajongott, olyan filcből készült táskákat tervez, amik egyszerűek, mégis nagyszerűek! Letisztult a formavilágukl passzolnak minden ruhához, és alkalomhoz:) Pont ilyenre vágyik minden Nő, nem igaz?:)

moa_bag.jpg

Ebben a posztban a Moa táskák designerét, Czinege Boglárkát és munkáit ismerhetitek meg. " Egy véletlen vagy sugallat  hatására kezdtem bele a táskatervezébe. Keramikus és enteriőrtervező vagyok, mindig kreatív vonalon mozogtam. Hat éve született meg a nagyobbik lányom Lelle, miután Ő óvodába ment nyitottunk egy méteráru boltot, hogy kicsit kötetlenebb legyen a munkám. Itt sokféle anyaggal találkoztam, így szerettem bele a filcekbe. Sok dolgot kipróbáltam mire megfogalmazódott bennem, hogy táskákat szeretnék készíteni.

A grey01 fantázia nevű volt az első táska, ez a legnagyobb darab, filc füllel. Én hordtam és annyi dicséretet kaptam érte, hogy rájöttem ezzel komolyabban foglalkoznom kell. Körülbelül fél évbe telt mire megtaláltam a megfelelő anyagokat, elkészítettem a mintákat és ténylegesen a kezemben tarthattam az első mintadarabokat. Ekkor már várandós voltam a kisebbik lányommal, szóval a Moa és Mara szinte egyszerre született. A szülőszobára menet is rendelést koordináltam:) " - meséli Bogi.

31478687_2050726295139186_5978082717793779712_n.jpg

Bogi a kislányaival:)

Milyen táskákat tervezel?

Szerettem volna egyszerű és nagyszerű táskát alkotni, de leginkább azt vettem figyelembe első körben, hogy nekem mi tetszik, mert azt tudom szeretettel vállalni, és ajánlani másoknak is. Célom volt, az elérhető ár is. Azt szerettem volna, ha minden alkalomra passzolnak és a visszajelzések szerint ez működik is. Ezen felül vannak kiegészítőim, pénztárcák, clutch-ok és laptop tokok. Variálok a filc és a bőr színével, ezek időszakos, limitált kollekciók. Szeretném ha a Moa egy egyedi termék lenne, amit megvehet bárki. Egyébként tervezek hátizsákot és egy kis méretű crossbody táskát idén nyárra.

Miért pont Moa?:)

Ez elég vicces történet. Nagyon sokat gondolkoztam a néven és nem jött semmi jó ötlet! Én egyébként nagyon intuitív vagyok és ha ott a jó megoldás vagy a válasz a kérdésemre azt érzem. Éppen üzeneteket váltottam a barátnőmmel, amikor a telefon képernyőjén megjelentek az emoji nevek, a puszit dobó emoji neve pedi: MOA . Megláttam és éreztem, hogy ez az, ráadásul egy kedves szó.

Miért a filcet választottad alapanyagnak?

Beleszerettem, az egyszerűségébe. Tökéletes anyag. Strapabíró, kosztűrő, takarítható. Imádom a szürke színt, és nem utolsósorban egyedi. 

31948181_2053618294849986_6200885726821744640_n.jpg

31815421_2053185478226601_6459005599089688576_n.jpg

Belül milyenek a táskák?

Nagyon egyszerűek, egy zseb található bennük. Nehéz megtalálni a kompromisszumot, mert ha én belülre szeretnék varrni valamit, az kívül is látszik. Az első generációs táskákon még nincsen zseb, aztán az igény azt hozta, hogy mégis  tettem a hátsó oldalra. Valóban kell, az általam hordott táskákon még nincs és hiányzik. Készítek még belső tárolót, mert a táskák nem zárhatóak (ezzel is kísérleteztem már) így a crossbody táskákra és a jackykre tudok rögzíteni egy belső zsebes cipzáras bélést.

Hány fazon és szín van?

Három alap táskatípus van egyenlőre. Jacky a szögletes, Fox egy lágyabb vonalvezetésű kisebb modell és a Grey a Fox nagytestvére. Ezen belül van filc füles, egyszerűbb bőr füles (barna,fekete) és bőr füles pántokkal (barna,fekete). Ezek az állandó darabok. Volt már egy fekete kollekció, színes filc kollekció illetve variálok a bőr szinével, ezek pedig limitált darabszámban készülnek. Folyamatosan azon gondolkozom hogyan bővíthetem a repertoárt, mit tudnék még alakítani a táskákon.

moa_bag1.jpg
A Jacky, Fox és Grey fazonok sorban

Hol lehet megtalálni a táskákat?

Most jelen pillanatban csak interneten értékesítem, mert időközben eladtuk a méteráru boltot, ott volt elérhető egy állandó kollekció. Illetve van egy más tipusú üzletünk Budán, ott van egy átvevőpont. Szeretnék majd idővel bekerülni budapesti üzletekbe, de nem minden áron, nem sietek semmivel, illetve tervezem a megjelenést design piacokon. Ezek a következő lépések, de most lesz egy éves a kicsi lányom, eddig zsonglőrködtem az ídővel, de most talán nagyonbb hangsúlyt kaphatnak újra a táskák!

Addig is itt a Facebookon megtaláljátok a Moa táskákat és Boginak is tudtok írni!

31934383_2053617278183421_7023728330327195648_n.jpg

31925120_2052696774942138_290516561473568768_n.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek