PandArte

Egy játékdoboz tele kreativitással!

2018. június 21. - PandArte

Úgy szeretem azokat az ötleteket, amik igényes, szép és hasznos dolgokat mutatnak be, miközben még a magyar tervezőket is támogatják vele. Ráadásul ez az újdonság gyerekeknek készült:) 

csimotasasagok-pandarte2_1.jpg

Többféle " box "-ot találtok már itthon, amiket én nagyon szeretek, szerintem tök jó ötlet, hogy egy dobozba tematikusan csomagolják be a kedvenceinket. Most egy újdonságot mutatok be Nektek, ami minőségi kézműves design termékeket gyűjt össze gyerekeknek és örökgyerek felnőtteknek, ez a Csimotaságok!

Az ötletgazda Horváth Éva szerette volna, hogy a gyerekek minőségi játékokkal tudják elfoglalni magukat, ha a szülőknek dolguk van és várakozni kell, pl. bankban, postán, gyógyszertárakban...stb. A Csimotaságok boxban található magyar készítésű játékok alternatívát nyújtanak azzal szemben is, hogy ilyenkor gyorsan bekapcsoljunk a youtube-on egy mesét. Nem mellesleg, egy újfajta gyerekbarát szolgáltatást is szeretne nyújtani azoknak a vállalkozásoknak, akik felismerték, hogy gyerekbarátnak lenni igenis érték! Erről a kreatív ötletről beszélgettünk:)

Hogyan találtad ki a Csimotaságokat?

Régóta terveztem, hogy hogy saját vállalkozást indítok, de nem jött az ihlet. Közben meg folyamatosan követtem blogokat, többek között az egyik inspirációm a Pandarte blog volt:). Korábban is kerestem és vásároltam kézműves design termékeket, és a minőségi, szép termékek még fontosabban lettek a gyermekeim megszületésével.

csimotasasagok-pandarte1.jpg

És akkor egyszer csak jött az ötlet egy beszélgetés során, hogy ezzel kellene foglalkoznom. Vagyis azzal hogy összegyűjtök és forgalmazok olyan magyar kézműves termékeket, amik a gyerekeknek készültek. Először bolt nyitásban gondolkodtam, de az nagy falatnak bizonyult, viszont volt benne egy ötlet, ami nem hagyott nyugodni. Azt terveztem eredetileg, hogy a bolt teljes berendezése magyar készítők munkája, a szőnyegen keresztül, a székeken át a tárolókig, és kipróbálás után minden meg is vásárolható. Az alsó polcokon pedig, amit a gyerekek elérnek, mintadarabok sorakoznak, hogy nehogy ne lehessen őket megfogni, hanem igenis jöjjenek be, játszanak velük, ismerjék meg őket, és így a szülők is könnyebben döntenek.

img_8859.JPG

Mi már kipróbáltuk a dobozt:)

Tehát fontos volt, hogy a gyerekekhez közvetlenül eljussanak a termékek. Ekkor jött az ötlet, hogy mi lenne ha játszósarkokat terveznénk cégek részére, szép igényes kivitelezésben, kézműves termékekkel. És ennek volt egy részötlete a Csimotadoboz, hogy mi van azokkal a üzletekkel, éttermekkel ahol erre nincs hely? Oda állítsunk össze egy válogatást, helyezzük el egy dobozba, amit aztán egy asztalhoz is oda lehet vinni, és akkor ott helyben, magunk mellett is le tudjuk kötni a gyerekeket, amíg várakozni kell. Így máris minőségi időtöltéssé változhat a várakozás. Ez például egy étteremben kimondottan jó, hisz a pincéreknek is könnyebb dolga van, ha a gyerekek unalmukban nem futnak százfelé.

Miért fontos ez a számodra?

Mint anyuka, nekem is fontos, hogyha gyerekekkel megyünk valahova, akkor ők is jól érezzék magukat. Ha nem tudom máshogy megoldani, és ők is velem jönnek ügyeket intézni pl. bankba, akkor örülök és jól esik, ha gondolnak rájuk is, és van lehetőség arra, hogy kicsit elfoglalják magukat, amíg ott töltjük az időt. Szóval egyre több helyen van gyereksarok, vagy csak egy kis színesceruza és papír, ami szuper, de miért ne lehetnének itt hazai termékek?

img_8852.JPG

img_8866.JPG

Ezért fontos számomra, hogy ezt a két célt a Csimotaságok segítségével egyesítsem, hogy sok helyen, ne csak a fővárosban lehessen ezekkel a fantasztikus dolgokkal találkozni, hanem akár egy kis város, falu kávézójában, panziójában, vagy fogászatán is. Másrészt pedig szeretném, hogy tényleg alternatívát jelentsenek ezek a kreatív eszközök a bolti játékokhoz képest is! Mindezzel pedig képviselem azokat a magyar Készítőket akikkel együtt dolgozom és akik ezeket a csodálatos termékeket megálmodják, létrehozzák! 

Mik találhatóak a dobozban?

Jelenleg két méretben is elérhető a Csimotadoboz. A kisebbik doboz kezdőszettje, amit méretéből adódóan egy éttermi asztalra is ki tudunk helyezni, a főzés tematikáján alapul. Így áll eredetileg: egy fiú és egy lány textilbabából, akikhez kötény és csereruha is tartozik a PilliMolli Stúdió jóvoltából, egy Kiskonyha Lapozóból, ami a Csendeskönyvek kistestvére, kétoldalas főzési és tálalási lehetőségekkel Renufaktura műhelyéből, egy Labirintusból, ami egy igazi stresszűző játék felnőtteknek is, egy krétatáblából, ami Judittoo Irkafirka táblájának hű mása, kisebb méretben, és egy fantasztikus kirakóból, ami kerek, és a kép ami díszíti, Mesevirágom saját rajza.

34689293_248864302331401_2577058709213544448_n.jpg

A nagyobbik doboz, amit játszósarkokba, vagy akár szállodáknak szobai elhelyezésre ajánlunk, tartalmaz ezeken felül még egy Kreatív fakocka szettet is a Norbdsgn-től, amivel nem csak építeni lehet, de a színes sarkoknak köszönhetően mindenféle formákat is ki lehet rakni már a dobozában is, illetve még memóriajátékként is szolgálhat. Valamint ebben a dobozban Mesevirágom két kirakója is helyet kapott, itt mind a Sárkányok Országa, mind a Kerek Erdő megtalálható.

img_8860.JPG

img_8865.JPG

A doboz tartalma mindig ugyanaz?

Nem titok, eredetileg úgy indultunk, hogy igen, ez a szett. De aztán a visszajelzések alapján úgy döntöttünk, nem ragaszkodunk ehhez, természetesen ajánlani így ajánljuk, hisz így igazán sokféle játéklehetőség áll rendelkezésre, és minden gyerek megtalálhatja a számára izgalmas játékot a dobozban, de természetesen van lehetőség arra, hogy a meglévő termékeink közül a dobozba össze lehessen válogatni termékeket, akár egy típusból többet is. Csimotadoboz esetén minden esetben egyéni ajánlatot adunk, az egyéni igényeknek megfelelően.

cskkirak-kerekerdo-1.jpg

Éppen ezért készülünk további termékekkel, hogy még több választási lehetőség legyen, illetve ahova több doboz kerül, ott a dobozok tartalma is variálható legyen. Hamarosan érkezik hozzánk például Miaszösz nekünk gyártott hordozós Kutyaapukája a cuki kiskutyájával, és egy szintén egyedülálló termék a caraWongától, amivel különböző formákat rakosgathatunk ki akár térbeli hatással is, a kockáktól elkezdve a teknősön át a csodálatos mandalákig. A Csimotairka is kap egy szuper kis kiegészítőt, kis fakorongok képében Kabalakoboldtól, amikkel akár malmozhatunk is, ahol játéktábla maga a krétatábla. Nagyon sok ötletünk van még, folyamatosan fejlesztjük a játékainkat, állandóan megy a gondolkodás hogy mit lehetne még jól, szépen, frappánsan megoldani.

csimotasagok-miaszosz.jpg

carawonga.jpg

Csak cégek, vagy a szülők is megvehetik?

Magánszemélyek is megvehetik a Csimotadobozt, az ő esetükben is egyedi árajánlatot készítünk, a webshopunkban található termékekből tudnak válogatni, és szívesen segítünk az összeállításban is, figyelembe véve mennyi minden fér bele a dobozokba.

Hol lehet elérni?

A Csimotaságok weboldalán a webshopban megtalálhatóak a termékeink, ezek természetesen egyesével is megvásárolhatók, sőt közös anyaghasználat révén szettekben is összeállíthatók önmagukban is, vagy Csimotahátizsákban, amit a The Sorting Bags készített el nekünk. Ha pedig valaki Csimotadobozt szeretne, kérem írjon a hello@csimotasagok.hu email címre, és mindent megbeszélünk:)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása