PandArte

A régi idők csokija ma is menő!

2015. március 05. - PandArte

Már egy ideje felfedeztem, hogy mennyire finomak a Stühmer csokik. Pedig nem csak speciális édességboltokban lehet kapni, hanem például a nagy bevásárlóközpontokban, vagy a kis éjjel nappalikban. Az ízük viszont sokkal inkább a kézműves csokikra emlékeztet. Azt tudtam, hogy ez egy régi magyar márka, de kíváncsi voltam a múltjára és az egyre sikeresebb jelenére is:)

picmonkey_collage_33.jpg

Múlt a jelenben 

A legjobb helyen kezdtem el tüzetesebben is megismerkedni a Stühmer csokikkal, pontosan Makláron, a csokigyár melletti mintaboltban, ami egyben cukrászda is:) Ez a csokigyár elég fiatal még az elődjéhez képest, 2006 augusztusában kezdődött el ugyanis az első új generációs Stühmer-édességek; a kézzel készített konyakmeggy, a táblás tejcsokoládé, az egészmogyorós tejcsokoládé, az étcsokoládé és a kandírozott narancsdarabokkal dúsított étcsokoládé gyártása. 

img_1377.JPG

Magyarország legnagyobb csokigyára 

A névadó az ipari úttörőként is ismert Stühmer Frigyes. A hamburgi cukrászmester 1866-ban telepedett le Pesten és vállalt munkát egy Szentkirályi utcai kis cukorkaüzletben, melyet 1868-ban megvásárolt. A folyamatos fejlesztéseknek, bővítéseknek köszönhetően ez a szerény vállalat Magyarország legnagyobb csokoládégyárává nőtte ki magát, ahol 1883-ra már gőzüzemű csokoládégyártás folyt.

Az itt gyártott, kiváló minőségű termékek méltán versenybe szálltak az osztrák, svájci és cseh konkurensekével. Mind üzleti, mind műszaki szempontból kiemelkedő sikere volt Stühmernek a csokoládégyártás bevezetésével, amibe előtte csak belebukni tudtak Magyarországon. 

img_1375.JPG

Az alapító halála után családja folytatta a megkezdett munkát. A gyár folyamatosan szépült, bővült, s 1941-ben felhúzták Európa egyik legmodernebb csokoládégyárát a Vágóhíd utcában. A Stühmer Csokoládégyár kitűnő termékei a magyar kereskedelem világszínvonalú példáivá emelkedtek. Ám a sikertörténetnek az 1948-as államosítás véget vetett. A rendszerváltás után a Stühmer-leszármazottak nem tudták visszavásárolni a vállalkozást, így az (a Szerencsi Csokoládégyárral együtt) a Stollwerck-csoporté lett. A Stühmer név azonban nem képezte az üzlet részét, mert azt még a ’80-as években megszerezte az államtól egy szemfüles kereskedőnő…

img_1376.JPG

img_1378.JPG

Új kezdetek 2004-ben

A Stühmer márka újjáéledését a vendéglátós végzettségű – korábban színészként is dolgozó – Csóll Péternek (ő pedig az említett szemfüles kereskedőnőnek) köszönheti, aki az egri Stühmer édességbolt megvásárlása után határozta el, hogy feltámasztja hamvaiból az egykor világhírű márkanevet. 

Az igazi, nosztalgikus ízek megteremtésében a szakma által csak „csokoládégurunak” becézett Borbély Béla édesipari szakember segítette, aki fiatalkorában sokat járt a Stühmer üzemben, így fejből emlékezett például a legendás Korfu szelet eredeti receptjére. Az eredeti ízek mellett természetesen az eredeti nevekre is szükség volt;  ugyan a Stollwercket megvásárló Bonbonetti már rég nem gyártotta ezeket a hagyományos márkákat, a névhasználat kapcsán Csóll Péternek mindegyiknél egyeztetnie kellett.

Ha édes kis nosztalgiára vágyunk, a mai napig igazi kuriózumnak számító Korfu szelet mellett levehetjük a polcról az Aranydesszertet, az Ezüstdesszertet, a Stühmer Rózsát, a Montenegró szeletet, a Julikát, a Gránit kockát vagy a Százszorszép desszertet is.

img_1367.JPG

img_1374.JPG

Nosztalgikus ízek új köntösben

A Stühmer termékek egy része ugyan az eredeti, régi recept alapján készülő nosztalgia termék, többségük azonban már kreatív termékfejlesztő csapat szülötte, mint ahogy az új kézi bonbon és cukrászsütemény üzletág termékei is. A Maklári mintaboltban mindent meg lehet kóstolni! Nehéz dolga van ott az embernek, mert egyszerre képtelenség ennyi finomságot benyomni! Mi maradtunk egy-egy sütinél, és elhoztunk jó pár csokit az ínségesebb időkre:)

img_1370.JPG

picmonkey_collage1_9.jpg

img_1386.JPG

img_1371.JPG

Szóval én nagyon drukkolok a Stühmernek, szeretem, hogy igényesek és finomak az édességeik, jó alapanyagokkal dolgoznak és szerintem az árakkal sem szálltak el! Több márkaboltjuk is van országszerte, az egyiket érdemes felkeresni, itt találjátok a címeket. 

Forrás a történelmi áttekintéshez: mtro.hu

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása