PandArte

Babaápolás természetesen!

2016. július 07. - PandArte

Két fiatal pár, sok - sok gyerek, közös tervek, ötletek és a megvalósult álom! A Babyzoo család a tudatos szülőknek szeretne természetes és minőségi natúr babaápolási alternatívát kínálni, elérhető áron. Mindeközben pedig a gyerekekről se szeretnének megfeledkezni, elsősorban nekik szól a szerethető, állatos arculat:)

dsc_9971.jpg

Az egész még 2014 őszére nyúlik vissza, amikor két pasi összetalálkozott, és elkezdték törni a fejüket valami szuper dolgon! Viszonylag hamar összekapcsolódott a tapasztalat, a tudás, és a tenni akarás, amihez társult két feleség, és több apró gyermek is. Innen vezetett az út a Babyzoo megálmodásáig. A négy alapító számos területen jártas: értékesítés, marketing, kereskedelem, na és persze főállású anyukák, így mindenki bevetette azt, amihez igazán ért. 

Miért szerettetek volna babaápolási termékekkel foglalkozni?

A családjaink szépen gyarapodnak, egyre több a gyermek körülöttünk. Az elmúlt néhány évben csak a szűk környezetünkben született vagy 15 baba. Gyakorló szülők révén pontosan tudjuk mit várunk el egy babáknak készült terméktől. Szerettük volna nullára csökkenteni a káros anyagok használatát, mégis megtalálni azokat az összetevőket, amik puhává, hidratálttá és egészségessé teszik a picik és nagyok bőrét egyaránt.

Ugyanakkor mivel egyikünk se vegyész, mielőtt belevágtunk volna a munkába, szükséges volt megtalálni azokat a magyar partnereket, akik elismert szakértői a natúr kozmetikumoknak, jól ismerik a mögöttes gyártási folyamatokat, és persze emellett hisznek is a vízióinkban. Lassan két év távlatából bátran kimerjük mondani, fantasztikus embereket ismertünk meg személyükben és évtizedes szaktudásuk garancia a Babyzoo minőségére.

img_3266.JPG

Mennyire természetes alapanyagokkal dolgoztok?

A babáknak kifejlesztett egyedi formula megalkotásakor azok a szempontok voltak elsődlegesek, amelyeket napjainkban a tudatos vásárlók igényelnek. Ezek a következők: parabénmentesség, mesterséges színezék mentesség, legyen az illata allergénmentes, kőolajszármazékot ne tartalmazzon, és állatokon ne teszteljék. Ezeket a szempontokat szem előtt tartva, természetből származó, növényi hatóanyagot használunk.

Régebben, a bőrápolási termékek egyik fő összetevője a vazelin volt, amely azonban nem engedi a bőrt lélegezni. Ehelyett mi shea vajat használunk, amely intenzíven ápolja a bőrt, sok E és A vitamint, allantoint és antioxidáns hatású anyagot tartalmaz. A korábban más termékekben gyakran előforduló paraffinolaj helyett mi a sok telítetlen zsírsavat tartalmazó, bőrbarát organikus argánolajat használjuk, mely a természetben található meg, míg a paraffinolaj kőolajszármazék.

A termékek kizárólag magyarországi, minősített üzemekben készülnek. Professzionális vegyészekből álló csapatunk az ország több pontján dolgozik világszínvonalú keverő- és töltőgépek segítségével. A töltés során felhasznált vizet többszörösen tisztítjuk, az üzemek levegője pedig csírátlanítva van.

13445785_1315573538452836_2806378772252468201_n.jpg

13000345_1278277832182407_6260979367472370598_n.jpg

Milyen termékeitek vannak?

Jelenleg 5 babaápolási termékkel büszkélkedhetünk. A termékeink mindegyikét egy-egy általunk tervezett és rajzolt kisállat képviseli, név szerint:

  •       Lulu, a panda bébi: popsikrém
  •       Klug, a kis víziló: fürdető és sampon
  •       Pimpi a zsiráf: hintőpor
  •       Zibo a tigris: babaolaj
  •       Bambo a zebra: testápoló

Az állatok fajtáját és nevét is mind-mind a környezetünkben, családunkban lévő gyerekek segítségével választottuk ki. Emellett, a múlt hónapban megjelentünk egy egyedi, saját tervezésű, SuperMom dizájnnal ellátott kerámia bögrével is. Mert szerintünk anyának lenni szuper dolog. :)

12733434_1224341567576034_6013844626469756799_n.jpg

13051589_1281150915228432_3498814399437172684_n.jpg

Mi újság a kis plüss állatokkal?

Minden termékünkhöz tartozik egy aranyos állatka, aminek grafikája a termék tubusain és honlapunkon is megjelenik. Pár hónapja elkészültek a leendő plüssök mesterdarabjai is. Nem titkolt célunk hogy minden lehetséges gyártást magyarországi cégekkel, szakemberekkel együttműködve készítsünk. Ez az elképzelés mindamellett, hogy garanciát jelent a minőségre, a hazai munkaerő piacot is erősíti. Tudjuk, hogy még kicsik vagyunk ilyen nagy horderejű kijelentésekhez mint a magyar munkaerő piac támogatása, de reméljük hogy egyszer felnövünk az  álmainkhoz. :) Hogy mikor kerülnek a plüssök forgalomba? Hamarosan, de a pontos dátum legyen egyelőre meglepetés ;)

1465376_1243461252330732_5593688228857041237_n.jpg

img_3267.JPG

Mik a közeljövőbeli terveitek?

Szeretnénk bővíteni a termékeink számát. Bizalmi termékekről van szó. Ahhoz, hogy a minőségben ne kelljen kompromisszumot kötnünk, szükségünk van megfelelő beszállító partnerekre. A professzionális gyártók mennyiségi rendelés esetén állnak szóba velünk, így a termékportfófió bővítésnek abszolút tervezettnek kell lennie.

Például tubusból több mint 15000 db-ot kellett előre gyártanunk. Ekkora mennyiség mellett, nagyon meg kell gondolnunk, mit mikor vezetünk be. A jövő nyári szezonra szeretnénk előrukkolni a speciálisan babáknak előállított napvédő krémünkkel, ezen felül pedig a várandós kismamáknak is szeretnénk kedveskedni!

13177627_1294314483912075_6529965247976726713_n.jpg

Természetesen én is teszteltem ezeket a babaápolási termékeket, amik közül nagy kedvencünk a hintőpor, ami szépen csillapítja Ármin piros,izzadásos pöttyeit, és a tusfürdő, amit folyamatosan pótolnunk kell, annyira szereti:) Könnyű az állaga, kellemes az illata és nem szárítja a bőrét!

Minden további fontos információt megtaláltok itt: babyzoo.hu

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása