PandArte

Sokoldalú betondesign Szegedről

2018. február 07. - PandArte

Erika betonból készült munkáira az Instagramon lettem figyelmes! Megláttam egy elképesztően cuki válogatást, amiben volt pandás, őzikés, unikornisos, rókás és cicás betonkaspó is, és azonnal felhívtam, hogy írnék róla a blogomon, mert biztos vagyok benne, hogy Ti is imádnátok amiket készít:)

img_20180118_174713_195.jpg

Nagyon tetszett neki az ötlet, sőt, egyből azt is megbeszéltük, hogy lesz közös workshopunk április végén, aminek a részleteit és tematikáját még éppen nagyban egyeztetjük, hiszen a beton száradása miatt nem egyszerű ezzel foglalkozni, de az biztos, hogy lesz!!! Addig viszont ismerjétek meg őt és márkáját, a Beton Botanikát:)

Hogyan, mikor és miért kezdtél el a betonozással foglalkozni? 

Az ötlet még 2016-ban körvonalazódott nálam! Alapvetően a házunk felújítása miatt kezdtem el foglalkozni a betonnal, mint anyaggal. Akkoriban elég sok külföldi lakberendezési oldalt nézegettem, a beton kezdett betörni a beltéri burkolási technikákba és dekorációkba egyaránt. Engem nagyon megfogott ennek az anyagnak az egyszerűsége, letisztultsága, egyedi megjelenése. Mivel volt itthon minden hozzávaló, ami a betonozáshoz kell, így szabadidőmben elkezdtem kísérletezni.

Elindultam a klasszikus beton használatából – ami pl. egy járda elkészítéséhez kell – de hamar kiderült, hogy ez nem alkalmazható a kisebb tárgyaknál, mivel nem lesz elég homogén a felület. Így elkezdődött a megfelelő anyagösszetétel kikísérletezése, ami hónapokig tartott, mire a saját mércémmel mérve megfelelőnek ítéltem. Először a kaspókkal foglalkoztam csak, picivel később vágtam bele az ékszerekbe, elsősorban a saját ízlésemnek megfelelő letisztult darabokat igyekeztem megvalósítani. Hamar kiderült, hogy az ékszerekhez megint más típusú anyagot kell előállítani, úgyhogy ugyanaz a kísérleti fázis előzte meg ezeket is, mint a kaspókat.

img_20171109_104334_216.jpg

img_20180128_160303_257.jpg

A beton nem igazán nőies anyag, már ami a készítéssel járó munkálatokat illeti. Az alapanyagoknak is van súlya, a keveréshez és a termékek készítéséhez, szállításához is szükséges némi fizikai erő. Vannak kevésbé szerethető munkálatok, mint például a csiszolás, de a végeredmény kompenzálja a készítéssel járó fáradalmakat. Úgy gondolom, az anyag keménysége, ridegsége ellenére igazán különleges és nőies darabokat is elő lehet állítani mind ékszer, mind kaspó tekintetében.

Miket készítesz pontosan?

Többféle kaspó és ékszer készül nálam. Hagyományos szürke- vagy fehércement alapú, valamint különböző oxid festékekkel anyagában színezett, illetve akrilfestékekkel, arany/ezüst fóliával utólag díszített termékek. Igyekszem minél szélesebb szortimentet kialakítani, formálódni a vásárlói igényeknek megfelelően. A betonhoz nagyon illenek a klasszikus geometriai formák, ezzel a letisztultságot lehet hangsúlyozni, az oxid festékekkel például az idén nagyon divatos márványos hatást tudom elérni, az utólag festett darabokat pedig szinte bármilyen motívummal el tudom látni, de ezekkel a mintákkal is az egyszerűségre törekszem.

img_20171105_230340_862.jpg

img_20170709_154040_642.jpg

25507923_2030959870264592_7767836699389015650_n.jpg

Az ékszereket is két csoportba osztanám. Az egyik a geometrikus csoport, ezeknél a kiegészítőknél jól látszanak a beton tulajdonságai, extrább a hatás, a másik csoport pedig ahol fém ékszer alapokba öntöm az anyagot. Természetesen nem mindenkinek tetszik a szürke szín, ezért az ékszereket is lehet anyagában színezni. Az pedig, hogy milyen technikával díszítjük a már megkötött anyagot, szinte csak rajtunk múlik.

img_20180107_160229_636.jpg

img_20170919_141000_690.jpg

img_20170824_175334_011.jpg

 Milyen anyagot használsz hozzá?

A klasszikus beton 3 féle összetevőből áll: kötőanyag (cement), víz, adalékanyag (sóder/homok). Ezek megfelelő arányával lehet előállítani ezt a nagy szilárdságú terméket. Természetesen ahhoz, hogy a kaspóknál és ékszereknél ezt a letisztult felületet láthassuk, minél finomabb keveréket kell előállítani, amit az adalékanyag szemcseméretének csökkentésével tudunk elérni. A beton szilárdsága a víz-cement arány nagyságával fordítottan arányos. A száraz anyagokhoz hozzáadott víz mennyisége kulcsfontosságú, ugyanis ha túl száraz lesz a keverék, akkor nem lehet vele dolgozni, ha pedig túl folyós, akkor gyenge lesz maga a beton. Természetesen a klasszikus keverék tulajdonságait ma már többféle kémiai anyag hozzáadásával tudjuk befolyásolni, javítani (pl. kötésgyorsító, folyósító adalék). Az általam készített termékekhez az anyagot rendszerint én keverem a tapasztalataimnak megfelelő arányban, de otthoni kreatív felhasználásra a barkács áruházakban kapható zsákos beton is megfelelő lehet.

img_20171027_161517_300.jpg

 Mik a kedvenceid a munkáid közül?

Szeretném minél szélesebb körben eljuttatni az emberek felé, hogy ma már a beton az építészeten túlmutató anyag, bátran kerülhet beton kaspó egy irodába, gyerekszobába, nappaliba. A formák és a minták sokfélék, mindenki megtalálhatja a neki tetsző darabot. Fontosnak tartom azt is, hogy ha már nem tudunk minden időnkben a természetben lenni, próbáljuk minél több növénnyel körbevenni magunkat. Egyrészt szemet gyönyörködtető a látványuk, másrészt gondoskodásra, figyelemre ösztönöznek minket. Ezek a pozsgás növények, amelyek a beton kaspókba kerülnek, az átlagos szobanövényekhez képest talán kevesebb törődést is igényelnek. Én nagy rajongója vagyok a geometrikus formáknak, viszont például az állatmintás kaspókat azért szeretem, mert akár a gyerekeknek is megmutathatjuk, hogy kevés odafigyeléssel a lakásunkban is élhetünk harmóniában a természettel.

27067106_2076879129005999_8078219182079974969_n.jpg

Az ékszerek, mint az öltözködés is, az önkifejezésünk része, sokan szeretnek játszani különféle kiegészítőkkel. Szerintem, ha valaki egyszerűbb, vagy különlegesebb anyagú darabokat keres, akkor igen sokat kell keresgélnie, mire rátalál az áhított ékszerre. A beton, mint ékszer alapanyag rengeteg lehetőséget rejt magában, még az elképzeléseim felét sem sikerült mind elkészítenem. Rengeteget lehet játszani a formákkal, anyaghasználattal, még többet a színekkel. A cél az, hogy erről az anyagról ne csak a szürkeség jusson az emberek eszébe, merjenek bátran viselni meghökkentő darabokat is.

21616102_1922082374485676_8796208638803327582_n.jpg

Van tervben más betontárgyak készítése is?

Szeretnék néhány dolgot még elkészíteni a közeljövőben, bővíteni a repertoárt és a tudásomat is az anyaghasználatot illetően. Tervben van például a használati tárgyak közül poháralátétek, szappantartó öntése. Dekorációs vonalon olyan multifunkciós kaspó készítése ami kezdetben gyertyaként működne, viszont ha elégettük akkor sem kell elfelejteni, hiszen ültethetünk bele egy kedves kis növénykét.

Hol lehet megtalálni a munkáidat?

A Beton Botanika 2017 nyarán debütált először és azóta is folyamatosan fejlődik. Üzletben egyelőre még nem elérhetőek a termékek, az alkotásaimat Szegeden főként a Bödön Piacon lehet megtalálni, ami havonta kerül megrendezésre a Szeged Plázában. Budapesten első alkalommal a márciusi Kiskertpiacon fogok megjelenni, vannak akik ezt már nagyon várták :) A közösségi felületeken Facebookon és Instagramon megtalálható vagyok ugyanezen a néven, így ha a piacokon nem is tudok az érdeklődőkkel találkozni, az egyedi rendeléseket online is meg tudjuk beszélni, postázom a kaspókat és ékszereket egyaránt.

fb_img_1513805956087.jpg

16939007_1661053900588526_8433748962972229680_n.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek