PandArte

Praktikus tárolás, hangulatos kiegészítőkkel

2019. március 30. - PandArte

Az otthonunk csinosítgatását és rendszerezését szerintem soha sem lehet abbahagyni! Mindig kitalálhatunk egy praktikusabb megoldást, vagy szembe jöhet velünk egy olyan kiegészítő, aminek nem tudunk ellenállni:) Most megmutatom Nektek az aktuális kedvenceimet!

otthoni_tarolas.jpg

A konyhapulton

Szeretem a minél természetesebb alapanyagokból készült tárolókat, ezért is fogott meg ez a fonott, két színű füles kosár, ami remekül passzol a konyhapultunkhoz. Csupa egészséges dolgot tettem bele, egyébként meglepően sok minden belefér:) 

img_7014_1.JPG

A nappaliban

Ez az újságtartó azért fogott meg, mert naaaagyon sok irat, újság, fontos vagy kevésbé fontos levelek, de még akár könyvek is elférnek benne ( mondjuk azokra külön találtam valamit:)) Külön megtetszett a színe, nem túl gyakori a szürke, illetve az, hogy még zsebek is vannak az elején, amikbe teljesen más jellegű, apróbb dolgokat tudok tenni! Egyébként könnyen össze lehet lapra csukni, így ha éppen mégsem használjuk, kis helyen is elfér. 

img_7015_1.JPG

A hálóban

Nálunk a francia ágy mellett van egy pad, amin egyébként az el nem pakolt ruhák szoktak halmozódni...na de, ami most a lényeg, hogy találtam egy olyan könyvtárolót, ami nagyon illik a hálónk stílusához, és arra gondoltam, hogy egyszerűen csak ráteszem, mert ennél kézenfekvőbb nem is lehetnénk a kedvenc könyveim. Nem kell értük felállnom, ha már bekuckóztam, hogy odasétáljak a könyvespolchoz...és remélem, így, hogy kisebb lett a hely a padon, a rávetett ruhák száma is csökkenni fog:) Amúgy a tároló két fakkos, így sokkal jobban átláthatóak a könyvek, mintha egymásra lennének pakolva!

img_7022_1.JPG

A gyerekszobában

Hát bizony, a gyerekszobában is sokat számít a tároló nagysága, hogy jó sok játékot, jelen esetben DUPLO kockát el tudjon nyelni:) Mivel Ármin rajong az autókért és mostanában a dínókért is, amikor megláttam a kettő kombinációját, az autós dínót, nem volt kérdés, jött velem haza:) Külön tetszik benne, hogy ez a láda nem műagyag. Ja, és egy csomó más cuki dínós dolgot is találtam még!

img_6335.JPG

A fürdőben

A fürdőszobában elképesztő mennyiségű kozmetikum, testápolással kapcsolatos termékek, sminkes cuccok, na és persze vizes gyerekjátékok tudnak felhalmozódni! Ezért a csap alatti szekrényünk fiókjaiba külön kis rendszerezőket vettem, amitől nem az az érzésem, hogy mindent egyben belehajítottam. Ezek előtt, hiába volt szépen sorba téve minden, mindig káoszosnak tűnt. A szekrényünk polcaival ugyanez a helyzet! Ha csak beállítom oda az összes krémet, tusfürdőt, vagy éppen a hajkeféket és szárítót, akkor eluralkodik a káosz, ilyen tárolókkal viszont, sokkal szebb és rendezettebb az összhatás:) Az összes tárolót egyébként a PEPCO-ban vettem, onnan nem lehet kijönni üres kézzel!

img_7033_1.JPG

img_7036_1.JPG

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek