PandArte

Ha három Nő tervez és alkot...

2019. április 10. - PandArte

Több, mint három barátnő, több mint három munkatárs, több mint divatmárka, ez a TÖBBMINTA! Szóval adott három tehetséges lány, akik összegyúrták, amijük van, hogy szuper dolgokat készítsenek együtt. Most éppen friss, növényes, mókás mintákkal célozzák meg a városi Nőket!

tobbminta.jpg

Kik vagytok és hogyan ismertétek meg egymást?

A TÖBBMINTA, mögött három barátnő áll. Csekő Lilla (purpleturtlebag), aki a táskáinkat tervezi és varrja, Kovács Dóra (kovacsdora.hu) aki a ruhák megálmodásáért és megvalósításáért felelős és Szép-Bíró Erika ( www.erikabiro.com ) aki pedig a textilmintáinkat alkotja meg, minden kollekcióhoz más-más témában. Már régebb óta barátnők voltunk, de külön-külön alkottunk és vittük a saját brand-jeinket, illetve Dóri és Lilla tartottak már korábban is közös varró workshopokat.

_dsc4063.jpg

És hogyan jött az ötlet a TÖBBMINTA-ra?:)

Egy délelőtt az “Üzlet két cukorral” eseményen merült fel az ötlet, hogy tervezzünk együtt egy közös kollekciót. Akkor még csak úgy gondoltuk, hogy csinálunk egy (ilyen) közös projektet, egy mintával, de időközben rájöttünk, hogy ebből bizony márka lesz és más mintákkal is szeretnénk majd dolgozni, ezért már az első kollekciónál létrehoztuk a TÖBBMINTA brandet. Nem is kell magyaráznunk, hogy a név is ebből a megfontolásból ered. :) Nagyon érdekes és nagyon más olyan embereket a szakmaiságukban látni, akik egyébként a barátaid. Kényes téma ez, elsülhet jól és rosszul is, szerencsére nálunk jól sikerült az összehangolódás ezen a téren is :)

A márka kicsit minket, kicsit a saját ízlésünket és a divathoz való viszonyunkat is takarja. Figyeljük ugyan a nemzetközi trendeket, de mégis általánosságban az mondható el a kollekcióinkról, hogy olyan darabokat terveztünk, amelyek nekünk is tetszenek és mi magunk is viselnénk, viselünk is :) Mi tervezzük a mintát a fazonokat, és a textiljeinket Magyarországon nyomtatjuk. Törekszünk a fenntarthatóságra is, olyan termékeket készítünk amik időtállóak és sokáig hordhatóak. Nem vagyunk fast fashion és nem is szeretnénk azzá válni.

_dsc0749.jpg

_dsc0661.jpg

_dsc0584.jpg
Ki mit csinál benne?

Erika tervezi a textilmintát, emellett a márka-arculatot és a kollekciókhoz tartozó grafikai anyagokat is ő készíti. Dóri tervezi a ruhákat és varrja is őket. Lilla felel a táskákért, a tervezésért és varrásért szintén.

Hol dolgoztok? Együtt, vagy mindenki külön-külön otthon?

Külön-külön dolgozunk, mindenki otthon a saját kis munkakörnyezetében, műhelyében. Online és telefonon tartjuk egymással a kapcsolatot, emellett kéthetente vagy éppen ahogy azt a munka igényli, találkozunk személyesen is.

_dsc0650.jpg

_dsc0599.jpg

_dsc0805.jpg

Fotók: Kudar Zsolt

Milyen sűrűn vannak új kollekcióitok?

Eddig egy őszi-téli és a mostani tavaszi-nyári kollekciónk készült el, a jövőre nézve is évente maximum 2 minta, tehát 2 kollekció a terv. Próbáljuk a klasszikus felosztást követni és a termékeket úgy tervezni, hogy az adott időszaknak megfelelő igényeket szolgáljanak ki. Ha minden jól megy, akkor lassan már elkezdünk dolgozni a 2019 őszi-téli mintán, mert elég sok idő kidolgozni egy-egy teljes kollekciót az ötletelés /tervezés fázistól a megvalósulásig.

Mi jellemző a mostanira? És milyen termékekből áll?

A mostani kollekció kialakításánál tudatosan más mintát akartunk készíteni, mint az előző sűrűbb, bujább mintánk. Kicsit szellősebb, kevésbé aprólékos, de témájában, színeiben frissebbet kerestünk, az anyagoknál pedig a könnyedséget tartottuk szem előtt.

Miután Erika megnézte az erre a szezonra ajánlott színeket és témákat, több moodboardot is készített, de az igazat megvallva kicsit olyan volt ez, mint mikor meglátod az igazit de egészen más formában, mint vártad. A Plants and Flats alapja ugyanis egy fotó volt az egyik moodboard-ból. A képen korall szín falon több, smaragdzöld keretes ablak látható egymás mellett, az ablakokban pedig sok növény.

Ekkor jött a felismerés, hogy IGEN! Ezt szeretnénk! Urban jungle a városi nőknek! Friss, növényes és mókás! Egy kicsit városibb tematika ablakokkal, balkonokkal, szobanövényekkel. Ehhez adta hozzá Erika a tőle várható kedves állatkákat.

A minta megtervezése után jött a ruha- és táskatervezés: egy-egy fazont átemeltünk az előző kollekcióból, és vannak újítások is: leginkább a melegebb idő és a kiránduló- és fesztiválszezon közeledtére gondoltunk a tervezésnél, így születtek az új kollekció elemei, melyek kényelmesek, praktikusak, és van olyan darab is, mely akár többféleképpen is hordható.

_dsc0695.jpg

_dsc0641.jpg

Hol kaphatóak a termékeitek?

Minden termékünket a Budapest IX. Ferenc tér 2-3. szám alatt található üzletben lehet megnézni és megvásárolni, ez egyébként Dóri saját boltja és látványműhelye is egyben. Online pedig Facebookon és Instagramon  keresztül lehet minket elérni. Valamint terveink szerint május 5-én megyünk a WAMP-ra a Plants and Flats kollekcióval, és a nyár folyamán még 1-2 alkalommal:)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek