PandArte

Imádnivaló plüssök, felnőttként is rákattantok!

2019. június 04. - PandArte

Teljesen mindegy, hogy hány évesek vagytok, ha meglátjátok Anna plüss unikornisát, maciját, vagy nyusziját, biztos vagyok benne, hogy azonnal szeretnétek magatoknak is egyet! Én is beleszerettem mindegyikbe, választani sem tudnék:) Ismerjétek meg Ti is a Pepecs figurákat!

img_0881-edit.jpg

Anna anyukája gyerek korában rengeteget varrt, édesapja pedig elég komoly gobelineket hímzett, így nem volt kérdés, hogy ő is megpróbálkozzon mind a kettővel. A hímzéshez nem volt elég türelme, de a varrógép és a textilek annál inkább lekötötték. Ennek ellenére soha nem fejezett be semmit, mindent szeretett volna átalakítani és képtelen volt betartani a szigorú leírásokat, a szabásminták diktálta íveket. "Azt hiszem lázadott a kreatív énem így a Pepecs születéséig csak amolyan „nadrágfelvarrós” szinten foglalkoztam varrással…A mostani tudásom az elmúlt 5-6 év végtelen varrógép előtt töltött óráinak köszönhető. "

Hogyan kapott mégis központi szerepet az életedben a kézművesség?

Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy véletlenül kerültem bele a kézműves világba. 2013 szeptember elején csörgött a telefonom, hogy „ Figyimár! Indul itt Szegeden egy kézműves és termelői piac a Bödön…. kipróbáljuk magunkat? ” Merthogy bizony a Pepecs két személyesnek indult egy nagyon kedves barátommal Babarczi Katicával közösen. Sürgetett az idő, így egy hét alatt lett nevünk és nyugtatömbünk, vállalkozásunk (vagy minek is nevezzük)! És akkor jött a kérdés, hogy oké, de mi legyen a termék?! És lett egy mini asztalnyi „valami”. Ennél pontosabban nem tudom definiálni:)

Senkit nem ismertem a kézműves és designer világban, nyugodtan állíthatom, hogy semmi jele nem volt távlati terveknek, arculatnak, megfelelő eszközöknek vagy profi varrás tudásnak, ráadásul mindezt főállás mellett vállaltam és hát szűk egy év után a Pepecs egyszemélyessé vált, hiszen Katicát másfelé sodorta az élet. Én viszont ez idő alatt rengeteget fejlődtem, a pepecselés igazi szerelem lett és többé nem tudtam elengedni. Sokáig tartott amíg eljutottam oda ahol most tartok, de minden percet megért.

pepecsborival-14.jpg

pepecsborival-42.jpg

pepecsborival-20.jpg

A nagy áttörést azt hiszem az jelentette, amikor szépen lassan elkezdtem elhinni, hogy amit csinálok az jó és igazán szeretni való. Így 2016 őszén végre megtörtént az első profi fotózás, 2017-ben megszületett az új logó és arculat, ami már tényleg a „saját” gyermekem volt és 2017 novemberében jött az első Pici Piac, azóta pedig nincs megállás! 

Miket készítesz pontosan Pepecs név alatt?

Igazi pihe-puha szeretnivaló, de határozottan karakteres állatkákat. A macikat, nyuszikat, unikornisokat különböző méretekben készítem és gyakorlatilag minden korosztályból rajonganak értük, így bizony sokszor nem csak a kicsiket lepik meg egy-egy Pepecs állatkával. Ezen kívül a legkisebbeknek igazán színes és helyes „nyunyik” készülnek maci, nyuszi, róka és unikornis formában, rengeteg színes egyedileg varrt szalaggal, csörgős nadrággal és natúr fa karikával. Valamint szintén első sorban a piciknek készülnek a rókák és békák szuper vicces formájukkal és indokolatlanul hosszú színes lábaikkal, amikbe remekül lehet kapaszkodni vagy épp rágcsálni őket… A termékkínálat pedig hamarosan bővülni fog, de ez még szuper titkos.

61278807_1153222731538435_7941813040507256832_n.jpg

60150511_1142638759263499_8431433045893971968_n.jpg

pepecsborival-6.jpgMik a Pepecs termékek különlegességei?

Mint sokan mások én is felsorolhatnám, hiszen igaz, hogy a Pepecs állatkák igényes, sokszínű és minőségi textilekből készülnek, mert csak kiváló minőségű designer és legtöbb esetben öko-tex textilekkel dolgozom, vagy, hogy hipoallergén a töltetük, biztonságos varrott szemeik vannak, megerősített belső varrással készülnek, stb. Mégis az a legjobb bennük, hogy „csak” annyit tudnak, amennyi elsőre is látszik rajtuk. Pihe-puha, szeretnivaló, ölelni való bájos társaik a gyerekeknek.

Az, hogy a figurák mennyire sokszínűek, egyediek, de mégis egységesek, hihetetlenül puhák és hogy sosincs köztük két egyforma már a vásárokban is feltűnik a látogatóknak. Akik pedig régebb óta követnek már tudják hogy, a Pepecs állatkák kis szériában, többségük első sorban megrendelésre készül, névre szóló hímzéssel, a megrendelő által megadott instrukciók alapján, de mindezt úgy, hogy megőrizzék az eredeti, igazi Pepecses karakterüket.

pepecsborival-49.jpg

pepecsborival-121.jpg

pepecsborival-133.jpg

 Hol lehet megvásárolni? 

Egyenlőre a Facebook és Instagram oldalamon lehet privát üzenetben a termékekről bővebb információt kérni, illetve a rendeléseket leadni. Személyesen pedig a Pici Piacokon és a szegedi Bödön vásáron.

img_0866.jpg

img_0816.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek