PandArte

Őszi ötvös workshopok - Két időponttal!

2019. szeptember 02. - PandArte

Gyere, és készítsd el velünk egyedi ezüst vagy réz ékszeredet, a siker garantált, hiszen profi ötvösök segítenek neked megtanulni a folyamatokat! Akár jártál már hasonló foglalkozáson, akár ez lenne az első alkalmad, biztosan imádni fogod és meg fogsz lepődni, mikre vagy képes, ezt már a több éves tapasztalatom után simán ki merem jelenteni:) 

otvos_workshop_5.jpg

Ezen a workshopon sok ötvös technikával és sokféle anyaggal tesközelbe kerülhettek egy szuper hangulatú nyitott műhelyben, a Kredenc Műteremben. Profi aranyművesek vezetésével kísérletezhettek a kovácsolás, hengerlés, reszelés, domborítás lehetőségeivel, hogy egy teljesen személyre szabott, saját kézzel készített szépséggel térhessetek majd haza. 

Ezt a workshopot azoknak is ajánljuk, akik már régóta szemeznek ezzel a mesterséggel, hiszen egy jó kis ízelítőt kaphatnak, körülnézhetnek a műhelyben, megtapasztalhatjátok milyen is a reszelés testközelből.

TEMATIKÁK


Alapvetően két különböző hangulatú ékszer közül választhattok, az egyik a lemezekből építkező, a másik, amelyik inkább drótszerű anyagból készül, de persze előfordulhat ezek kombinációja is. A lemezeket megmintázzuk, kalapáljuk, formára fűrészeljük, domborítjuk, akár szövegeket, titkos üzeneteket is pecsételhetünk rájuk. A drótok pedig lehetnek vékonyak, vastagabbak, akár szögletesek is, kombinálhatjátok színes gyöngyökkel, bőrökkel, személyes kis darabkákkal, hogy igazán egyedi legyen. 

Lemez technika

48478bd0f557c5f986493fa8a6d1abec.jpg

drot_3.jpg

Drót technika 6b932929a15b2f399f45808cac8129e8.jpglemez.jpg

Érdemes kész tervekkel érkezni, hogy az időt minél jobban ki tudjuk használni, de az első fél órában úgyis átbeszéljük, ki mit készít, sokszor egymást is inspirálva alakulnak ki a végleges tárgyak. 

Így keressetek inspirációt: 
Vagy az interneten, pinteresten ezekkel a kulcsszavakkal:
textured jewelry, hammered jewelry, minimal jewelry, contemporary jewelry

JELENTKEZÉS 

Időpont:

Egy workshop négy órás, és az alábbi beosztásokra lehet jelentkezni

szeptember 21. szombat

9:00 - 13:00 
14:00 - 18:00 BETELT!!!

 

November 09. szombat

9:00 - 13:00 
14:00 - 18:00

Egy turnusban maximum 6-7 fő tud részt venni.

Részvételi díj: 16.000 Ft réz ékszerek esetén, és 20.000 Ft ezüst ékszerek esetén 
( ez az ár 5 gramm ezüst erejéig érvényes, 
a fennmaradó ezüstöt pedig ki tudjátok pótolni 300Ft/g költséggel )

Jelentkezés: pandarteblog@gmail.com, ötvös ws jeligével:)

Mindenképp írd meg, hogy:

- melyik időpont jó neked
- hogy milyen anyagból szeretnéd elkészíteni egyedi ékszeredet
- és hogy a tematikák közül melyik érdekel, lemez vagy drót

Helyszín: Kredenc Műterem, 11. kerület, Bartók Béla út 21. 

kulonleges_formak_1_1.jpg

VÁRUNK SOK SZERETETTEL:)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek