PandArte

Nem csak szép, okos is - Leaf ékszer

2016. február 25. - PandArte

Nemrég a pinteresten találtam rá egy gyönyörű, levél formájú ékszerre. Egyből megtetszett, hogy milyen kis harmonikus az egész. Aztán kiderült, hogy nem csak szép, de okos is:) Össze lehet hangolni a testünkkel, hogy figyeljen és vigyázzon ránk!

476554-bellabeat-leaf-activity-tracker-worn-as-bracelet.png

Szóval kiderült, hogy nem véletlenül olyan harmonikus az egész, hiszen az a feladata, hogy a testünket és a lelkünket is egyensúlyban tartsa. Sajnos nem magyar találmány, de az angol nyelvű oldalán mindent leírtak róla és a működéséről. Meg is lehet egyénként rendelni onnan, két színben is!

phpzgdfiw.jpg

fb001-copy.jpg

leaf.jpg

Kifejezetten Nőknek fejlesztették ki, segítségével nyomon lehet követni testünk rezdüléseit minden tevékenységünk alatt. Miközben alszunk, sportolunk, dolgozunk, menstruálunk, vidámak és szomorúak vagyunk, stresszelünk vagy megnyugszunk. Figyel minket egész nap, majd természetesen mi mással, mint az okos telefonunkkal összekötjük, ahol láthatjuk a különböző értékeinket. 

Egy hangulatos videó az ékszerről

Ezek alapján a program ötleteket, tippeket ad arra, hogyan legyünk mondjuk nyugodtabbak egy stresszes helyzetben ( beépített légzőgyakorlatok vannak benne ), mennyit kellene pihennünk, mozognunk, ennünk...de figyelmeztet a teendőinkre is, vagy éppen arra, ha be kell vennünk a vitamin adagunkat:) " Give your body a voice " ez a mottója, hiszen senki sem ismer minket jobban, mint a saját testünk.

Itt találjátok a weboldalát!

leaf_using.jpg

bellabeat-leaf-012-970x647-c.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása