PandArte

A lámpás lány

2020. november 12. - PandArte

Luca úgy gondolja, hogy hangulatfényeket nem csak ünnepekkor érdemes kapcsolni otthon, hanem minden este, hiszen nagyon bensőséges és pozitív hangulatot lehet teremteni velük. Ezzel teljes mértékben egyetértek, nálam is mindig ég 1-2 lámpácska, amint elkezd besötétedni, télen pedig szinte egész nap, hiszen olyankor sokszor egész nap szürkeség van odakint!  Ismerjétek meg Luca történetét és saját készítésű, csodaszép lámpáit:)

lampa.jpg

" A mindennapjaimat 27 éves Lucaként élem, vidékről immáron 8 éve Budapestre költöztem. Elég sokoldalú személyiség vagyok és érdeklődési köreim is szerteágazóak. Művészeti szakközép iskolát végeztem, ahol megtanultam a művészettel való önkifejezés rengeteg formáját, ennek köszönhetően kézügyességem és kreativitásom már-már határtalan:) Tevékenykedtem a divatvilágban, vendéglátásban, egészségügyben, jelenleg pedig ingatlanokkal foglalkozom. Bármilyen munkát is végeztem, mindig is szükségem volt bármiféle kézművesség gyakorlására, úgy érzem magam egésznek…

Miért pont lámpák, milyen kötődés, szerelem fűz ezekhez a tárgyakhoz?

Az előbb említett művészeti szakközép iskolában, utolsó évünkben érettségi mellett vizsgamunkát kellett alkotnunk. Akkor készítettem életemben először lámpatesteket, ez a szerelem azóta is megmaradt. Viszont cirka 10 év kellett ahhoz, hogy újra ezzel foglalkozzam. Egy kedves barátnőmnek karácsonyi ajándékként mindig valami nagyon agyafúrt dolgot találok ki, készítek el. 2 évvel ezelőtt ez egy kartondobozból gyártott lámpa volt, aztán rájöttem, túl jól néz ki ahhoz, hogy ne találjam meg a profibb kivitelezési módját!

Számomra a fény, világítás, rettentően fontos a komfortérzetem megtartásához. A hangulatfények, gyertyák eszméletlen pluszt tudnak adni egy egyébként szürke, hétköznapi estéhez. Kifejezetten rosszul érzem magam a nappaliban ücsörögve, ha nincs „díszkivilágítás” :) Úgy vallom, minden este meg kell adni a módját, nem csak karácsonykor, vagy jelesebb alkalmakkor, amihez például tökéletes eszközként szolgálnak a lámpáim. Manapság egyre ismertebb kifejezés lett a „HYGGE”, tökéletesen tudok azonosulni az életérzéssel!

_dsc0278.jpg

dsc_0291.jpg

Miből készülnek a lámpáid? 

A lámpáim fából (fenyőből) és különböző fajta rostselymekből, papírokból készülnek.

Milyen stílusúak?

Stílusukat a spirituális szimbólumok, mandalák adják, de emellett szívesen fogadok saját elképzelést is. Legutóbb egy Harry Potter-es szimbólum volt a kérés, de készítettem már Guns N’ Roses logóval is:)

122121520_132081775314909_2656811601856338544_o.jpg

_dsc0379.jpg

Te a gyártási folyamat melyik részében dolgozol?

A léceket méretre vágva vásárolom, valamint a minták kivágása vágógéppel készül. Ez a két munkafolyamat az, amit más végez el, de ha az égiek is úgy akarják, nemsokára már mindent én tudok majd csinálni, amint sikerül megvennem az ehhez szükséges gépeket. A tervezés, fúrás, faragás, ragasztás, festés és mindennek az összeállítása az én kezem munkája. Szerencsém van, hogy egy ezermester a kedvesem, akitől mindent meg tudtam tanulni:)

Hol készülnek?

Itthon készítem őket, pár éve már kritérium a plusz 1 szoba albérlet-választáskor, hogy legyen egy kis műhelyem ahol bármit is el tudok készíteni.

_dsc0230.jpg

Mindenképp fekete kell hogy legyen az eleje és a fa keret?

Nekem a fekete-elejű a személyes kedvencem, de ez abszolút a megrendelő kívánságához igazodva bármilyen színű lehet, csakúgy mint a fa keret, vagy a rostselyem.

Hol lehet megvásárolni?

Egyelőre az Instagram és Facebook felületére korlátozódik a vásárlás, majd személyes találkozó vagy postázás során kerül a megrendelőhöz. Szeretném idővel bevinni őket üzletekbe, valamint feltölteni különböző webshopokra is. Párszor jelentett már akadályt az, hogy az érdeklődő nem tudta élőben megtekinteni a lámpákat, ezért azon vagyok, hogy ezt minél előbb lehetővé tegyem.

Egyediek, rendelésre készülnek, vagy vannak kész mintákkal?

A jelenlegi szelekció, amit a ’lámpás lány’ profilokon láthattok, az az első, 12 darabos kollekció darabjai. Kellett készítenem egy párat ahhoz, hogy legyen miből válogatni. Így hát vagy ezek közül választanak 1-et, vagy személyes preferenciákkal alakítva készítem el a saját elképzelést.

Neked hány db van otthon?:)

Nekem jelenleg 6 db van itthon az előbb említett 12-ből. A kis műhelyemben raktározódnak amíg valaki ki nem választja őket. De mivel én vagyok az itthoni „hangulat-felelős”, természetesen bevilágítja 2 darab az estéinket a gyertyák és egyéb hangulatfények mellett:)

_dsc0243.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása