PandArte

Karácsonyi Nyüzsi Vásár!!!

2012. december 02. - PandArte
„Aki a válságban kreatív, invesztál és hisz önmagában, valamint a körülötte lévő emberekben még a legbehatároltabb anyagi körülményei között is, az lüktetni fog az energiától, és csatlakozni akarnak majd hozzá. Győztesen fog kikerülni!”
Ezt az idézetet nemrég olvastam az Elle magazinban és nagyon megtetszett, megragadta azt a lényeget, ami nap, mint nap foglalkoztat minket.
Úgy gondoltam, hogy ez jó mottója lehet a harmadik Nyüzsi Vásárnak, amit szervezek, mert higgyétek el, nagyon szeretném, ha sikeres lenne, és jól éreznétek magatokat!

pandarte_hirlevel_20121119
66709638199940648_lRLsY02U_c

Aki még nem tudná, mi is az a Nyüzsi Vásár, az gyorsan megnézheti az elsőt itt, a másodikat pedig itt.
A mostani pedig azért lesz különleges, mert egy kicsit együtt készülhetünk a karácsonyra. Ismét azoknak az alkotóknak vásárolhatjátok meg az egyedi termékeiket, akik közel állnak a PandArte világához és ízléséhez, de ezúttal nem a Tranzit Art Café teraszán, hanem a kávézóban várunk titeket…éppen ezért, a vásár barátságos légköre most még családiasabb lesz:) Az alkotók is készülnek a karácsonyra, úgyhogy biztosan találtok majd jó pár ajándékötletet!
274412483_b21b2b0761e4
6667041771_9022127331_o

Ami újdonság, hogy lesz workshop, ahol saját kezűleg készíthettek kiegészítőket, vagy különböző tartókat. Az egyik foglalkozást Cirrhopprecycle tartja, akinél textil ékszereket, nyakláncokat és karkötőket alkothattok újrahasznosított anyagokból. Fontos viszont, hogy hozzatok magatokkal egy-kettő megunt pólót, vagy meglévő textilt, hiszen ezekből tudjátok majd elkészíteni a saját kincseiteket:) A másik workshopot Pál Rita tartja, aki a papírvessző fonás nagy mestere, őt ezen az oldalon érhetitek el. Nála különböző kosarakat, karácsonyfát, vagy akár angyalkát is fonhattok majd.

loonapix_1353249696367359721
34723_375712092469917_323292894378504_1034530_335480615_n
486874_458514584189667_925903495_n
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
1-2012-10-272a

A workshopokon ingyenes a részvétel, regisztráció viszont szükséges a pandarteblog@gmail.com címen!
Ezeken kívül a Tranzit Art Café karácsonyi menüvel, forró csokival, forralt borral, répatortával és más finomságokkal vár mindenkit! Szóval, készülünk együtt a Karácsonyra?:)
272186371200028804_Q9CSk7bR_c 
Időpont: december 8. szombat 11:00-18:00
Helyszín: Budapest, XI. kerület, Tranzit Art Café
Íme egy kis hangulatvideó:

nvtelen

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása