PandArte

Utazzunk Toszkánába!

2015. április 07. - PandArte

Toszkána a szívem csücske:) A dombokkal, cédrusokkal, borvidékekkel, és gyönyörű villákkal házakkal teli olasz táj ellenállhatatlanul vonzza az embert a kalandozásra. Lehetőség erre pedig van bőven, hiszen a vidéki hangulaton kívül számtalan kisebb, nagyobb, ismert és még felfedezésre váró város csalogatja ide az utazókat.

Már kétszer is volt szerencsém Toszkánában járni, az egyik alakalom pedig különösen kedves a számomra, mert a párom Firenze és Siena között, egy romantikus étteremben kérte meg a kezemet, teljesen meglepetésszerűen:)

picmonkey_collage_41.jpg

Mivel ennyire odavagyok ezért a vidékért, nagyon örültem, amikor megkeresett egy fiatal házaspár, akik személyre szabott különleges kirándulásokat szerveznek az Észak - Olaszország-i imádott régióba. Ők kint is élnek, személyes kapcsolataik vannak a szállásokkal, így pontosan tudják, hogy mi a jó és mi éri meg az árát. Az Ő utazási tippjeiket osztom most meg veletek, bemutatva természetesen azt is, hogyan vágtak bele egyúttal a saját álmaik megvalósításába.

A Sí, Italy utazási projekt tulajdonosa Zdenka Jakešová, szlovák származású lány, aki az élményteli utazások szakértője, a gyönyörű villák, családi agroturizmusok és történelmi tanyák közvetítője Toszkánába. Ő a "wow" pillanatokra és a felejthetetlen libabőrös kirándulásokra specializálódott, de ami a legfontosabb, hogy mindenki számára személyre szabott, különleges kirándulásokat szervez, férjével közösen.

tuscany-italy.jpg

Miért kezdtetek el ezzel foglalkozni?

Már tinédzser korom óta magával ragadtak a kirándulások, a helyi gasztronómia. A főiskolai tanulmányaim után 5 évig dolgoztam egy 4*-os wellness hotelben, ahol értékes tapasztalatokat szereztem, de kezdtem felismerni, hogy nincs továbblépési lehetőségem.

A hotelben megismerkedtem a férjemmel, aki olyan szenvedélyes utazó mint én, és innentől kezdve kalandos fordulatot vett az életem. Együtt átutaztuk a fél világot, hosszú ideig éltünk egy egzotikus thaiföldi szigeten Koh Samuin, Londonban és a napfényes Miamiban.

Amíg Floridában éltünk, olvastam egy csodálatos cikket Toszkánáról. Teljesen elvarázsolva adtam tovább a férjemnek és mivel ő is olyan "bolond" mint én, pár nap múlva már repültünk is Firenzébe! Amit ott láttunk, átéltünk, kóstoltunk, teljesen megváltoztatta a terveinket ... azt hiszem ezt hívják úgy, hogy "szerelem első látásra"! Minden teljesen magával ragadott minket, és elhatároztuk, hogy szeretnénk ezeket az élményeket másoknak is átadni.

picmonkey_collage_42.jpg

Miben rejlik az egyediségetek, más utazásszervezőkkel szemben?

Elsősorban imádjuk amit csinálunk, ezért nagy örömmel indulunk neki egy új napnak, és ezt érezni is rajtunk remélem. Mi mindenkinek aki utazna, vagy csak érdeklődik a helyről, úgy írunk és tervezünk mintha a legjobb barátunk menne egy általunk már jól ismert helyre. Kint élek Toszkánában, pontosan tudom, hogy mi a jó itt és tudom mi éri meg az árát. 

Folyton úton vagyunk Toszkánában és Olaszországban, hogy felfedezzük az eldugott helyeket amik sokszor kincset érnek, így olyan élményeket tudunk nyújtani, amit mások nem. Minden fontosabb információt egy kis bookletbe gyűjtöttünk, amit minden kirándulónak elküldünk, így a nyaralás 10000%-osan stressz és gond mentes lesz:)

Milyen utakat és élményeket kínálatok az embereknek? 

Szívesen szervezünk az egész évben egyedi kirándulásokat, bármennyi napról is legyen szó. A szállás közvetítésen keresztül a felejthetetlen élmények szervezésén át segítünk még esküvők lebonyolításában, iskolai kirándulások, teambuildingek, kongresszusok, golf kirándulások vagy más témájú üdülés szervezésében egy vagy több embernek és nagyobb csoportoknak is. Bor utak, gasztronómiai kirándulások, yachtozás, búvárkodás, fotótanfolyamok, kerékpártúrák, nyelvtanfolyamok...ezek mind szerepelnek a kínálatunkban!

unnamed_5_8.jpg

unnamed_3_11.jpg

Milyen szállásokkal álltok összeköttetésben? 

Az utazók megszállhattok agroturizmusokban, apartmanokban, villákban, magán luxus villákban, olívaolaj és bor farmokon, valamint régi várakban is! Toszkánában fontosnak tartják a hagyományok megőrzését, sok tanya és villa 500-600 éves, és csak annyit változtattak rajta amennyi szükséges. A tradíció és a történelem tökéletes találkozása a luxussal: kézzel készített terrakotta padló, kandalló, toszkán bútorok és fagerendás mennyezet mellett a teljesen berendezett konyha sok helyen saját medencével ingyenes Wifivel, TV-vel.

Firenze a szállásaink nagy részétől (kivéve persze az Elbán lévő házak) 15-25 km-re fekszik, tehát kevesebb mint fél óra alatt elérhető. Messzebbre jutva olyan gyönyörű történelmi városokat járhatunk be mint: Lucca, Siena, San Gimignano, San Casciano In Val di Pesa....

A kialakult partneri kapcsolatokat személyesen is ellenőrzitek? 

Minden szállást nagyon jól ismerünk, csak azt ajánljuk amiben már biztosak vagyunk, hogy hozza az általunk elvárt magas minőséget! A tulajdonosokkal nagyon jó baráti kapcsolatot ápolunk, ami azért is jó mert mindig remek új tippeket adnak. Sokszor együtt találjuk ki a különleges ajánlatokat és az akciókat egy pohár finom bor mellett...két pohár után, már csak úgy zuhannak az árak:)

unnamed_6_7.jpg

Milyen plusz szórakozási lehetőséget lehet kipróbálni Toszkánában?

Rengeteg plusz szórakozási lehetőség adott a szállásokon vagy a környéken és a közelben. Sokszor a szálláson rendeznek főzőtanfolyamokat. Van olyan, amit egy Michelin csillagos étterem szakácsa tart, de igazi olasz nagymamákkal is lehet főzni, akik bizony értik a dolgukat:) Ezen kívül bor- lekvár- olívaolaj és tészta készítésen, kóstolóján is részt lehet venni.

Golf, hőlégballonozás, szarvasgombakeresés kóstolóval, a környék bebarangolása biciklivel, lóval, vespával...ezek mind mind várnak a kirándulókra. Szállásaink 99%-án van medence aminek a használata természetesen ingyenes. Ezek általában panoráma medencék, gyönyörű kilátással a tájra.

balloon-ride-in-tuscany-over-pesa-valley-1600x600.jpg

unnamed_1_11.jpg

Kifejezetten tavaszra miket ajánlotok az érdeklődőknek? 

Most tavasszal ismét beköszöntött a szarvasgomba szezonja! Azok, akik csatlakoznak a sokat tapasztalt szarvasgomba keresőkhöz, mindent megtudhatnak erről az aranyat érő zöldségről. Persze utána finom ételt is készítenek belőle közösen.

A tavaszi idő tökéletes a kis és nagy városok felfedezésére, mert nincs akkora tömeg nem kígyózik a sor a múzeumok, templomok és az egyéb “látni kell” épületek előtt. A levegő illata és frissessége pedig mennyei! A friss olívaolajat is most lehet először megkóstolni idén, ami a szokásosnál is finomabban sikerült.

Tippek szállásra

 

 Castello Machiavelli

Chianti gyönyörű részén, csak 18 km-re Firenzétől található a 997-ben épült Machiavelli vár egy kis kápolnával. Az épület ma Nicol Machiavello tulajdonában van. Az apartmanjai kandallóval tradicionális toszkánai stílusban épültek. Reggeli, Wifi, wellness centrum és medence vár az idelátogatókra. Egyedülálló élmény a pihenésre. Két személynek 7 éjszakára: 590-730 euróig. Négy személynek (2+2 apartman) 7 éjszakára: 770-1120 euróig. Hat személynek (4+2 apartman) 7 éjszakára: 1080-1380 euróig.

Villa Holland

unnamed_4_5.jpg

A gyönyörű, reneszánsz stílusú Villa Holland szökőkutakkal, műemlékekkel és tíz hektáros látványos kerttel is büszkélkedhet. Ezeken a földeken egy 1647-ben épült kápolna is áll. Mindez szép panorámával, csodálatos kilátással, erdőkkel, olívaligetekkel, szőlővel és régi nagy citrusokkal párosul. A villa kínálatában van 1, 2, 3 hálószobás self-catering apartman kerti bútorokkal és grillel. 2-4 személyes apartman, 7 éjszakára: 920-1650 euróig. 4-6 személyes apartman, 7 éjszakára: 1070-2050 euróig. 6-8 személyes apartman, 7 éjszakára: 1230-2330 euróig.

Babeth privát villa

unnamed_10_3.jpg

Ezt a villát a kedves szomszédunk mutatta meg, közel egy történelmi városhoz, de ennek ellenére tökéletesen elszigetelt a zajtól és a forgalmas utaktól, egy nyugalmas olívabogyóvölgyben. Hatalmas privát kert ahol az összes gyönyörű színt láthatjuk a kényelmes kerti kiülőkből, panoráma medence és jakuzzi, grill, fitness, bicikli, kerti házikó... ideális hely a sziesztához a toszkánai nap alatt! A villa 350 m2-en terül el, 5 romantikus hálószoba (mindegyikhez saját fürdőszoba), több társalgó kandallóval, teljesen berendezett konyha (2 is!), boros pince, mosoda. 10 személyes villa, 7 éjszakára: 5500-9700 euróig.

Elérhetőségek

Facebook oldal 

Weboldal

Email cím: siitaly.hu@gmail.com

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása