PandArte

5 magyar kozmetikai csodatermék!

2020. július 16. - PandArte

Képzeljétek el, hogy létezik egy olyan kozmetika, ahová ha betértek, csodát művelnek veletek, na és persze a bőrötökkel! Hogy mi a titka? Egy kezelés a Vintage Beauty-ban sokkal inkább egy szeánsz, egy rituálé, ahol minden személyre szabott és testet-lelket simogató:) Onnan tudom, hogy én is rendszeresen járok hozzájuk, és azóta semmi problémám nincs a bőrömmel!
vintage_beauty_1_1.jpg

Pedig lehetne, mert vízhiányos és ekcémára hajlamos is, szóval voltak problémáim! Aztán egyszer, még amikor friss Anyuka voltam, vagyis hullafáradt és kimerült, eljutottam Szakonyi Eszter kozmetikus mester szalonjába, mert már akkor sok jót hallottam róla, egyébként egy másik fáradt Anyukától:) Akkor volt szerencsém kipróbálni az alap arckezelésüket, aminek azóta is a rabja vagyok, persze csak jó értelemben!

unnamed_49.jpg

Szakonyi Eszter

vintage_beauty_1.jpg

A Vintage Beauty Szépészeti Nőintézet

Sőt, akkor tudtam meg azt is, hogy Eszternek saját fejlesztésű kozmetikumai vannak, ezeket használják a kezelések alatt is, amiket aztán otthon is tudunk alkalmazni. Ami tényleg nagyon jó, hogy a kezelések alatt személyre szabják, vagyis az éppen aktuális bőrállapotodhoz igazítják ezeket a krémeket, pakolásokat:) De visszatérve a kozmetikumokra, amikből mindjárt bemutatok részletesebben 5 nagy kedvencemet!

A Vintage Beauty minősített bio kozmetikumok a lehető legtisztábbak és leghatékonyabbak, nincs bennük semmi szennyeződés, fölösleges töltelék, vagy a reklámok hamissága. 

" Számunkra a minőség mindenek felett áll, ezért a Vintage Beauty által gyártott termékek – Magyarországon egyedülálló módon – 2019-ig Ecocert és Cosmos Organic minősítéssel bírtak, 2019-től pedig Naturix minősítést kaptak, ami azt jelenti, hogy kötelesek vagyunk tanúsíttatni a kozmetikumokhoz felhasznált alapanyagok eredetét, a kozmetikumok receptúráját, a minősítés során ellenőrzik a gyártási eljárást és az üzemi feltételeket. " - meséli Eszter, akinek a termékei nemzetközi versenyeken is elképesztő sikereket érnek el! Ki is kérdeztem Őt az öt aktuális kedvencemről, amiket rendszeresen használok:)

1, Maszk érett, vízhiányos bőrre

Hát ez az egyik fő csoda, de komolyan! Én eddig nem is nagyon használtam maszkokat, de 36 évesen már nagyon jól esik! Ettől a maszktól már az első használat után telítettebb, feszesebb, üdébb lett a bőröm, ami hihetetlen. És nem csak pár órára! Anyukámon is teszteltem, az Ő arcán még látványosabb volt a változás!

" Natúr kozmetikumfejlesztői mestermunka. 39 ország több ezer terméke között a legjobb anti-aging maszknak találtatott a Beauty Shortlist Awards 2020 versenyében. Sőt, ami a legfrissebb hír, hogy a Glamour Glammies idei versenyén első helyezést ért el, " A legjobb arcmaszk (luxus) " kategóriában! 

A legtisztább alapanyagokból összeállított natúr minősítésű maszknak 20 percre van szükséges ahhoz, hogy feszesítsen, vitalizáljon, kiradírozza az összes álmatlan éjszak nyomát. A 20 perc elteltével nedves ujjbegyekkel szép lassú, körkörös mozdulatokkal érdemes lemosni. Ezalatt is dolgozik a maszk, így ne siesd el a lemosást! Ha utána Vintage Beauty Anti-aging szérummal folytatod a protokollt, akkor a két termék hasonló komponensei által a hatás még erősebb és tartósabb lesz. "

maszk.jpg

Itt találjátok ezt a csoda maszkot!

2, Anti-aging szérum

Ezt a szérumot egy héten 2X-3X használom, abszolút kötelező eleme már az otthoni arcápolásomnak. Nagyon jó, hogy alig kell belőle, extra könnyen fel lehet vinni, nagyon sokáig tudom használni a kis üvegcse tartalmát!

" Jutalomjáték volt a megalkotása. Mint minden termékünket, ezt is 3 évig kísérleteztük, teszteltük, finomítottuk. Egyáltalán nem törődtünk azzal, hogy mennyibe is fog kerülni az előállítása. Szimplán a legjobbat szerettük volna, ami csak előállhat a jelen korának kozmetikai piacán. Mondjuk az élet vizét, vagy valami hasonlót. Aki nem tud nélküle élni, az vallja, hogy ez talán meg is valósult. A termék illatát Zólyomi Zsolt parfümőr kreálta. A termék  2018-ban a Joy Prix de Beauté versenyén közönségdíjat kapott "Női luxus arcápolás" kategóriában. "

img_0639.jpg

Anti-aging szérum lelőhely itt!

3, Arclemosó krém

Én eddig arclemosó habbal mostam le az arcomat, nem szerettem a krémeket, mert számomra macerás volt a használatuk. Amikor ezt kipróbáltam, kellemesen csalódtam, mert nem pont jól krémes és nagyon szépen, finoman, mégis alaposan tisztít!

" A 2020-as Beauty Shoprtlist Awards londoni versenyén a "szervezők kedvence" díjban részesült termék. A legérzékenyebb bőr is tolerálja és a legszennyezettebb bőrfelület is tisztulást nyer a használatával. A megszokással ellentétben nem lúgos, hanem enyhén savas a PH-ja, így a bőr savköpenyét épen tartja. Remek gyulladáscsökkentő organikus olajokat tartalmaz, emiatt épp annyi szennyeződést és saját lipidet távolít el a bőrről, amennyi a bőr optimális működéséhez, légzéséhez szükséges. "

img_0645.JPG

Az Arclemosó krémet itt találjátok

4,  Tápláló arckrém

Számomra AZ arckrém! Szinte minden nap használom, és egyszerűen imádom! Az illatát, a könnyedségét, a hatását:)

" A "táplálás" szót újraértelmeztük. Nem hagy zsírfényt, nem ragad, minden cseppje bejut, puhít, selymesít. Kizárólag extrém regeneráló hatású bio olajokat és damaszkuszi rózsavizet alkalmaztunk az elkészítésekor, organikus minősítésű segédanyagok kíséretében. Számomra minden termékünk egy hangszer. A tápláló krém a fejemben a legtisztább hangú, legélesebb furulya, hamis hangok nélkül. Ez a Vintage Beauty termék is Beauty Shortlist Awards 2020 díjas termék, 39 ország versenyében, több ezer termék között választatott a legjobbnak. "

vb_taplalo-krem_30ml_uj.jpeg

 

Tápláló arckrém

5,  Testpermet

A testpermettel én akkor szoktam magamat befújni, ha kimarad pár napig a testápoló használata, és már látom, hogy eléggé száraz a lábszáram és a karom is. Pikk-pakk gyorsan befújom ezeket a részeket, és ilyen gyorsan fel is szívódik, nem hagy maga után olajos, zsíros érzetet:)

" Az időtlen szépség titokzatos illata. Erő, tartás és bölcsesség rejlik benne. E virágok, gyümölcsök és gyógynövények aromájából született mély és tiszta illat viselőjének magabiztosságot, egyediséget és eleganciát kölcsönöz. Ápolja, nyugtatja és puhává varázsolja a bőrt a nap bármely szakaszában. Kizárólag természetes összetevőket tartalmaz. Bio damaszkuszi rózsavíz és levendula angustifolia virágvíz, bisabolol és panthenol tartalma nyugtatja, hidratálja a bőrt. A benne lévő zsálya és teafaolaj gondoskodik a bőr stabilitásának megőrzéséről. Gyógyszerész által ellenőrzött termék. "

img_0586.JPG

Testpermet itt:)

Hamarosan mutatok még kedvenc Vintage Beauty termékeket,
amiket a kisfiammal, Árminnal együtt is tudunk használni:)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek