PandArte

Így készítettünk zsinórokból gyönyörű ékszereket!

2015. március 01. - PandArte

Zsinórokból design ékszer! Ez volt a mottója a legutóbbi PandArte workshopnak, amikor is a bátor jelentkezők a Folenta Design tervezőjével, Rékával együtt készíthettek gyönyörű kiegészítőket. Azt hiszem tegnap kiderült, hogy ez egyáltalán nem olyan egyszerű, mint amilyennek gondoltuk:)

picmonkey_collage_31.jpgA szombati szomorkás reggelen vidáman érkezett meg az első 4 résztvevő a workshopra. Lelkesen vetették magukat bele a színes zsinórok közé, és választották ki a hozzájuk legjobban illő árnyalatot. Réka ügyesen mutogatta a különböző csomózási, hurkolási technikákat, de hamar kiderült, hogy amit ő elkészít akár fél óra alatt, az másnak lehet, hogy két óra lesz...szóval teljesen kicsúsztunk a meghirdetett, 3 órás intervallumból, és hipp-hopp már ott is volt a következő 5 fő, miközben az első turnus kb. a folyamat felénél tartott:)

img_1243.JPG

img_1255.JPG

Semmi gond, a Műhely Egyetem Café -ban bőven volt helyünk, a tulajdonos, Gábor pedig isteni szendvicsekkel, sütikkel és friss mentateával támogatta a fogyatkozó energiákat. A nap fénypontja pedig Tamás volt, aki pont aznap kipróbálta a hely új kávéfőzőjét, így baristaként zseniális kávékat főzött nekünk:) ( A kávézó megér egy külön posztot, ami hamarosan elkészül!).

Egyedül Réka miatt aggódtam, aki így már 10 embernek magyarázott és mutogatott, meg sem állt, enni is épphogy sikerült neki egy kicsit, de mindenkivel nagyon kedves és türelmes volt. A többiek izgatott lelkesedése neki is sok lendületet adott, így hamar túljutott a holtponton.

Aztán megérkezett a harmadik csapat, akik szintén öten voltak, és rendesen meglepődtek, hogy van, aki reggel 10 órára érkezett és még mindig velünk van:) Amúgy ez a jó hangulatnak is köszönhető volt, igazi csajos nap volt, senki sem sietett, jókat beszélgettünk, közben pedig szorgosan jártak a kezek. 

img_1257.JPG

img_1273.JPG

picmonkey_collage1_8.jpg

Az volt a jó, hogy szerintem tényleg úgy tűnik, ezeket az ékszereket nem olyan bonyolult elkészíteni, de amikor kiderült, hogy rendesen lesz velük munka, senki sem adta fel, megküzdöttek a fázisokkal! Még a legutolsó lépéseket is befejezte mindenki, a végén pedig egyöntetűen azt mondták, hogy mennyire jó érzés, hogy ezt ők készítették el saját maguk, és hogy megérte a fáradozást:)

picmonkey_collage3_4.jpg

img_1283.JPG

Köszönöm ismét az élményt, Folenta Design-nak az együttműködést,
a Műhely Egyetem Café-nak pedig, hogy ismét biztosította a helyszínt, nem is akárhogy:)

Nézzétek meg a következő PandArte Workshop tematikáját.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása