PandArte

Készíts igazi designer táskát!

2015. április 08. - PandArte

A lányok egyik kedvenc workshopja tavaly novemberben az volt, amikor Béta designer táskákat készíthettek. Már akkor megígértük, hogy tavasszal ismét lesz majd erre lehetőség, most pedig eljött a nagy pillanat:)

unnamed_5_9.jpg

Rainer Zsófi, a The Béta Version tervezője, és Varga Cili, a márka menedzsere segítségével, ezen a PandArte workshopon olyan táskákat álmodhattok meg, amik abszolút egyedi daraboknak számítanak, hiszen a lányok kifejezetten erre az alkalomra találták ki ezt a stílust. 

Lyukasztott mintával, bojt díszítéssel, és egy levehető vállpánttal lehet majd elkészíteni a táskákat, természetesen igazi bőrből! A táska mérete 24 x 15 cm, szóval ez egy igazi kis női táska, ami a tavaszi és nyári napokon elkísér a hosszú városi sétákra, majd végigbulizza veled a laza estéket:)

Így variálhatod a Béta táskádat

 

unnamed_6_8.jpg

A táska alapja, amin a minta lesz, egy natúr-aranybarna színű, növényi cserzésű bőr. Ez egy különleges bőr, amit kizárólag természetes anyagokkal készítenek, így nagyon jó tapintása és kellemes illata van. A színe idővel érik, patinásodik, sötétebb lesz majd egy kicsit.

A fedélrész színe választható: ezüstös-pasztellzöld, lakk pasztellkék, fehér, rózsaszín, kék és ezüst hüllőprintes bőrök közül lehet majd eldönteni, hogy milyen legyen a táska teteje. A képen is látható lyukacsos mintát 3 verzióból lehet majd kiválasztani. A bojt színei pedig a fedélrészhez illeszkedő színekben lesznek elérhetőek, de ezeken kívül is rengeteg árnyalatú bojt-alapanyaga van a lányoknak.

unnamed_20.jpg
A helyszínen először is az előkészített (kiszabott, bélelt) részeket tetszés szerint összeállítjátok, vagyis kitaláljátok, hogyan nézzen ki a táska. Ezután következik a kézi bőrlyukasztó és kalapács kombó, hogy elkészüljenek a lyukminták az alapra. A bojtok készítésének rejtelmeibe is beavatnak a lányok, majd Zsófi odaül a varrógéphez és véglegesíti az eredményt:) Minden munkafázishoz rendelkezésre állnak majd sablonok, amelyek segítik a munkátokat.
picmonkey_collage_43.jpg

Időpontok:

Április 25. szombat

10:00. 13:00, 16:00, 19:00

Létszám: max. 5 fő / időpont

Részvételi díj: 20000 Ft, amit a helyszínen rendezünk

Helyszín: The Béta Version műhely és showroom,
1111 Budapest Budafoki út 22. 4. emelet 55. kapucsengő

Jelentkezés: a pandarteblog@gmail.com címre írd meg nekem,
hogy melyik időpontra tudsz jönni

Ebben a videóban megnézheted, milyen volt a tavalyi Béta PandArte workshop

Várunk Titeket Sok Szeretettel:)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása