PandArte

Borfolt design és borkóstolók

2013. november 03. - PandArte
Bár én nem vagyok igazi borozós lány, tehát nem szeretem a száraz borokat, sokkal inkább az édeseket, de több barátom is van, aki rajong az isteni nedűért. Azt viszont nagyon élvezem, amikor elutazunk egy-egy borvidékre, egy kicsit a kulisszák mögé tekinthetek, jókat beszélgetünk és finomakat eszünk. Amikor pedig a bor kapcsolódik a designnal, arról be kell számolnom Nektek:)
fotó 2 (1)_3.JPG
fotó 3 (2)_3.JPG
fotó 1 (1)_6.JPG
 
" Jó pár éve szinte véletlenül csöppentem egy borkóstolóra, és lenyűgözött a bor sokoldalúsága. Később rájöttem, hogy annyi jó bor van, hogy szinte lehetetlen számon tartani. Ekkor született meg a Bornapló alapötlete. Amikor láttam, hogy ilyen jellegű magyar nyelvű termék nem kapható, akkor elkezdtem a tervezést, és szigorúan egy amatőr borkedvelő szemével összeállítottam a Bornapló tervét. " - mesélte Szőke Zsófia, ötletgazda. 
 
fotó 3 (1)_5.JPG
fotó 5_1.PNG
" Számomra a bor esetében a legfontosabb az élmény maga, a komplexitás, hogy hol, kivel-, miért, mikor iszom. Azokat a kellemes pillanatokat szerettem volna rögzíteni, amikre évek múlva is szívesen gondolok vissza. Számomra az ízélmények nagyon erősek, ezért ha visszalapozok a Bornaplómban, akkor a leírtak alapján fel tudom idézni nem csak a bor ízét, de azt a hangulatot is. És persze így nem felejtem el, hogy melyik cabernet franc volt, amit a főtt sonkához ittunk vagy melyik évjárat ízlett a legjobban egy bizonyos pince merlot-jából. "
 
bornelf.jpg
Borkostoló_120221 (62)_resize.jpg
Borfolt design
 
" A Bornapló hátsó borítóján lévő borfoltok annyira inspirálóak, hogy készült belőlük poháralátét és póló is, ahol minden foltot egy-egy kedvenc fajtáról neveztem el. A pólót látva a gyerekeim persze maguknak is szerettem volna, de mivel a borfoltos pólót nehéz lett volna az oviban kimagyarázni, ők kakaó, meggyszörp és macikávé foltokat kaptak. :) "
 
IMG_3430.jpg
993712_518907061527274_641521921_n.jpg
Collage.jpg
Borkóstolók ( nem csak ) Anyukáknak!
 
" A termékeimmel sokat jártam borkóstolókra, és megfogalmazódott benne, hogy én is szeretnék kóstolókat szervezni - de saját szempontok szerint. Kétgyerekes, dolgozó anyukaként tapasztalom, hogy a barátnőkre kevés idő jut, és amíg a férfiaknak szent a heti foci vagy kártyaparty, mi mindig igazodunk és halogatunk. Persze ha lenne egy porgram, ami csak nekünk és rólunk szól, akkor nincs kifogás! Így született meg a "Borkóstoló (nem csak) anyukáknak" ötlete, ahova anyukákat, barátnőket, hölgyeket várunk havonta egyszer. A kóstolóra a vendégeken kívül olyan anyákat is meghívok, akik az anyaság/munka mellett valami inspiráló tevékenységbe is kezdtek - ez egy lehetőség nekik a bemutatkozásra, a vendégeknek pedig egy kis kreatívkodásra. "
 
29620_516694008415246_1736843397_n.jpg
1383174_525807870837193_464011570_n.jpg
 
Ha szeretnétek megtudni, hol lesz a következő borkóstoló, szeretnétek meglepni a nagy boros ismerőseiteket ezekkel a termékekkel, vagy egyszerűen csak nyomon követnétek az eseményeket, akkor Zsófi munkásságát megtaláljátok a Bornapló facebook oldalán. 
 
fotó 4_3.JPG

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása