PandArte

Nyári élménytábla:)

2021. július 30. - PandArte

Minden kisgyerek imádja a nyarat, hiszen akkor végre nem kell oviba, iskolába menni és rengeteg kaland vár rájuk:) Rengeteg fotó készül ilyenkor az élményekről, amiket általában a telefonunkon tárolunk, de én most szerettem volna minden nap látni ezeket, ezért kinyomtattam! Ezek után már jött magától az ötlet, hogy hova kerüljenek fel!

img_7987.jpg

Ármin szobájába szerettem volna kitenni a fotókat, hogy ő is lássa mindet, ezért kitaláltam hozzá egy kis játékos környezetet is. Egyszerűen csak vettem egy kék kartont, amit feldobtam nyári motívumokkal:) Kellett hozzá még dekorgumi, különböző színekben, filctoll, olló, ragasztó, kötélszerű anyag, amire a mini csipeszekkel feltesszük a képeket, na és persze a fotók! Ja, és véletlenül a papírboltban találtam még tengeri hangulatú dekorokat is ( termések, kagylók...stb. ) egy csomagban.

Ezt a posztot a NEBULO támogatta!

img_7972.JPG

img_7976.JPG

img_7977.JPG

img_7978.JPG

Én először az egész kartont felragasztottam a falra ideiglenesen, és így kezdtem el díszíteni. Elsőre a kötelet tettem fel felülre, majd rátettem a fotókat és utána találtam mi köré a kis világot. Vágtam ki hullámokat, kincses szigetet, napocskát, ráragasztottam a dekorokat, és filccel rajzoltam rá pár dolgot. 

img_7984.JPG

Egyébként ez annyira egyszerű, hogy gyerekkel együtt is tök jó mulatság ilyet készíteni, de én most szerettem volna meglepni Ármint! Nagyon tetszett neki, és meg is beszéltük, hogy minden évszakra készül majd ilyen:)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása