PandArte

Az édes csábítás mesterei

2014. március 30. - PandArte

A hétvégi szuper időben sokat kalandoztunk a városban a barátommal, aminek az egyik helyszíne egy pici cukrászda volt a Tabánban. Egy sajtfesztivál után értünk oda, úgyhogy a sok sós után nagyon vágytam már egy kis édesre:) Sikerült kiválasztanom a szerintem legfinomabbat, Himmelreich néven! Készítetten is egy csodás fotót a csupa mandula, tejszín és meggy triójából álló sütiről, ami úgy omlott és olvadt el a számban, ahogy azt a mennyei sütik nagykönyvében megírták:)

PicMonkey Collage2_1.jpg

hetvege 025.jpg

Mindjárt mutatok még képeket a sütikről, de előtte mindenképp érdemes a helyről szót ejteni. Berke Márta, az Asztalka megálmodója nem egy hagyományos cukrászdát nyitott a tabáni plébánia tövében. 

Ez a hely olyan, mint egy nyitott nappali, ahol nem csupán finomságokkal kényeztetnek, hanem ahol oda is figyelnek rád. Egy hangulatos, családias fészek, egy barátságos otthon, ahol nem kell többnek látszani, álarcot viselni. Ahol akkor is örülnek neked, ha pocsék napod van. Ahová a friss sütemény illata csalogat be a tabáni templom térről, és ahol munka után egy kicsit leereszthetsz, kikapcsolódhatsz.

PicMonkey Collage_15.jpg

hetvege 013.jpg

" Gyere be, ülj le nálunk! Válassz csészét a kávédhoz, érezd magad otthon! Szeretnénk a kedvedre tenni; megpróbáljuk kitalálni, mi esne jól neked. Még egy kis krémet? Tejszínhabot vagy friss gyümölcsöt a süteményedhez? Tudod, mit? Huppanj le abba a szép fotelbe, nézz körül a könyvespolcon, és olvasgass egy picit, amíg hozunk neked egy finom itókát! " - hát ilyen Berke Márta filozófiája a vendéglátásról

1390571_518523114897926_386990034_n.jpg

Ez a pár sor mindent elmond a helyről. Bárhonnan és bárhogyan is érkezel, egyből otthon érzed magad. Finom sütikkel, kávékkal, teákkal, más forró italokkal, kis terasszal, sok napsütéssel és örökös jó kedvvel várnak:) 

1912105_599392940144276_399081086_n.jpg

1902923_597895106960726_271869956_n.jpg

1911828_587353874681516_584583786_n.jpg

1981846_596954587054778_762591962_n.jpg

A sütiket személyre szabottan is elkészítik, úgy, ahogy mi szeretjük:) 

" Ha te tejszínnel kéred, ám legyen. Vagy esetleg málna öntettel szeretnéd? Neked milyen a finom, mi illik hozzád? Amikor ezt a süteménykínálatot összeállítottuk, ezt tartottuk a szemünk előtt. Ezek a torták rendelhetők és apró megoldásokkal személyre szabhatók, ebben csipkék, virágok, tejszínhab, cukorszóró és mindenféle minta is a segítségünkre van. " 

1620916_595723630511207_2015457557_n.png

Ha egy kis nyugalomra és romantikázásra vágytok a párotokkal, egy hosszú beszélgetésre a barátnőtökkel, vagy esetleg egyedül szeretnétek lenni a kedvenc könyvetek társaságában, akkor mindenképp látogassátok meg az Asztalkát! 

http://www.asztalka.com/

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása