PandArte

Így használd fel kreatívan a lehullott faleveleket - 10+1 ötlet

2014. október 24. - PandArte

Hogy ne unatkozzunk azokon az őszi napokon otthon, amikor kint fúj a szél és esik az eső is, most megmutatok pár egyszerűen elkészíthető lakásdekort. Ez jó kikapcsolódás lehet a barátokkal, mókás elfoglaltság a gyerekeknek, de egyedül is bátran nekiállhatunk:) Ami az egyetlen fontos dolog, hogy mindenek előtt gyűjtsünk minél több lehullott fallevelet egy kiadós séta alatt, mert ez az alapja az egésznek!

8bc7a81b3ba8bba453b2ef3ee390c35a_1.jpg

 
Ha otthon találunk egy üvegpoharat, vagy mécsestartót, akkor már csak egy spárga kell hozzá, hogy az összegyűjtött és leszárított faleveleket körbetekerjük rajta.

f52d43dab2ffc667a4fb9a29ad68bf6f.jpg

93b33d4b6e17974ec19e36750960fe6e.jpg


Ezt akár megtehetjük bármilyen üvegeszköz nélkül is, ha beszerzünk nagyobb,
tömbgyertyákat és arra applikáljuk rá a leveleket. 

d20d79b9423bb930a9e35e48fe915af4.jpg


A frissen szedett levelekből különböző mintákat is kivághatunk az arra alkalmas eszközökkel.
Ezeket aztán még le kell préselni, majd utána lehet vele dekorálni:)

9e86f10d6575e9147e619f7ca2e59ba3.jpg


Már az is dekoratív tud lenni, ahogy szárítod a leveleket:)

72cb4f0e1fe2cd2474b0d5cadf4ccdf8.jpg

4aa85d4157f9932901fd0fd7de5f4ec8.jpg


Befőttes üvegek is lehetnek a lakás díszei!
A dekupázs technikával gyönyörűen fel lehet ragasztani rájuk a szárított faleveleket.

c8c69922a640fe2398a3340069f7e842.jpg


Ha valaki szereti a rózsákat, az alábbi kép alapján hajtogathat pár őszi hangulatú verziót:)

bef9730513845777aefab067fd71786d.jpg


Jó elfoglaltság és móka lehet a gyerekekkel különböző formákat kialakítani a levelekből, vagy spatulára felragasztva bábokat készíteni belőlük. 

31e5e662130d50f325870acf13a78d80.jpg

34ba14e5685d110c8eb726cb77cc30d2.jpg

 Kívül - belül az ajtónkat is díszíthetjük ezekkel a gyönyörű természetes alapanyagokkal. Vehetünk hozzá koszorúalapot, vesszőkből mi is kialakíthatjuk, de akár egy papírtányért is be lehet ragasztani gazdagon a levelekkel!

aee76d8700627787768371772da0b26f.jpg

0abce2e661456f0e9450889e5baa8a43.jpg

Ez az egyik kedvencem!
Egy hímzőkeretre különböző hosszúságban simán fel lehet lógatni a színes leveleket,
amit aztán a lakás bármelyik pontján felhelyezhetünk.

05755fe8365eef08139f63acef01374a.jpg

 
Csomagolj vele! Ízlésesen díszítheted és kiegészítheted vele az ajándékodat.

f19f6146343291f876f954b4ed9970bf.jpg

b22e401a2fe7826e7806af4bf83bc914.jpg

8c0f408461e3d91ee587143088e74664.jpg

 
Ez pedig a másik kedvencem, bár semmi érzékem sincs sajnos se a rajzoláshoz, se a festéshez.

8bc7a81b3ba8bba453b2ef3ee390c35a.jpg

529131e6cd0285bc5ab0e91470988264.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása