PandArte

Egyedi esküvő...mert megérdemeljük:)

2016. március 24. - PandArte

Én ugyan még csak fejben tervezem az esküvőmet, de azt tudom, hogy nagyon fontos lesz számomra a harmónia. Hogy a meghívók, a virágok, a teríték, a köszönőajándékok és minden apró részlet passzoljon egymáshoz, de csak olyan kifinomultan és stílusosan. Ezért, amikor megláttam Gubacsi Judit munkáit egyből megkerestem őt, hogy meséljen egy kicsit magáról és mutassa meg egyedi esküvői szépségeit a nagyvilágnak:)

picmonkey_collage_64.jpg

Mi volt a saját köszönő ajándékod, amit elkészítettél?

A saját köszönőajándékom, a cukorkával töltött befőttes üveg volt. Mivel a férjemmel mind a ketten imádjuk az édességet, azért ezt találtam ki magunknak. Már önmagában a készítése is buli volt, mert kóstolgathattuk a különféle cukorkákat. Kiderült, hogy olyat találni, ami színben, árban és méretben megfelelő, nem is olyan egyszerű feladat.

És, hogy mi indította el bennem azt, hogy én ezzel szeretnék foglalkozni? Amikor a szőnyegen ülve a 60-adik köszönőajándék szalagját kötözgettem, akkor eszembe jutott, hogy ezt munka mellett egy menyasszonynak nem is olyan egyszerű megvalósítani, nem csak az időigényessége miatt, hanem a türelem és kézügyesség miatt is. És azt éreztem, hogy ez nekem menne.

_0008398.jpg

12795464_1085692061494707_1627757864629844139_n.jpg

Miért pont ez az apró részlet fogott meg téged ennyire?

Mert ezt a részét élveztem a legjobban, minden másról levettem a kezem, úgy voltam vele, hogy intézze el az esküvőszervező, de ezt a részletet, ami később is megmarad, én szeretném elkészíteni. Végül nagy sikere volt, mindenki dicsérte és persze haza is vitte. Azóta is látom a családnál, barátoknál kirakva, ami jó érzéssel tölt el. Amikor először kijelentettem anyukámnak, hogy én ilyeneket fogok csinálni, akkor szerintem nem is hitte, hogy ebből lesz valami, talán még én sem. De amikor már a sokadik menyasszony keresett meg, akkor láttam, hogy erre igenis van igény. A párok egyre személyesebb és különlegesebb esküvőket szeretnének és minden részletét tökéletesen akarják megvalósítani. Ez pedig egy olyan részlete az esküvőnek, ami később is megmarad emléknek, és nem mellesleg feldobja az asztali dekorációt is a nagy napon.

 A köszönőajándékokat saját kezűleg készíted?

Igen, minden egyes ajándékot saját kezűleg készítek el. Ráadásul két egyforma ajándék még nem került ki a kezeim közül, olyan sok variációs lehetőség létezik, a színektől kezdve a betűtípusokon át a szalagig, hogy ennek a veszélye nem is áll fenn. Mindenki mást szeretne és ez pont ettől jó és izgalmas. Idén egy kis bővülést is terveztünk, márciustól annak, aki saját kezűleg szeretné elkészíteni a köszönőajándékát, arra is lesz lehetősége, hogy a dobozokat külön megvegye a webáruházamban. 

12744759_1077739182289995_395888995943654139_n.jpg

dsc_8534.jpg

12243068_1096644973732749_2364901026119022383_n.jpg

Milyen formában születtek már eddig köszönőajándékok? 

A legnépszerűbb köszönőajándék tavaly, a mini befőttes üveges kövirózsa volt. Talán azért, mert természetközeli, hosszan megmarad, alig kell locsolni, bármilyen esküvői stílushoz jól passzol és nagyon sokféleképpen variálható. A kövirózsa készleteink emiatt nagyon lecsökkentek anyukámnál, és anyósom és nagymamám állományát is ritkítottam:) Idén pedig új kihívóra akadt a kövirózsa, ugyanis sokan keresik a csipeszes párt, ahol minden egyes csipesz kézzel van festve. Ennek a fajta köszönőnek nagy előnye, hogy személyre szabható, vagyis a hajszín az ifjú párhoz passzol és kettő az egyben, mert ültetőkártyaként is funkcionál, később pedig akár egy fényképet is bele lehet tenni.

dsc_0992.jpg

12439408_1098618696868710_1285125643059415246_n.jpg

Látom, hogy nem csak ezzel foglalkozol. Ennél azért jóval összetettebb esküvői munkákat is vállalsz, ezek szerint nem egyedül dolgozol?

Az elején egyedül kezdtem, kitaláltam, terveztem és megvalósítottam, de rájöttem, hogy ez kevés. Szerettem volna egy olyan arculatot létrehozni az esküvőknek, ami egységes és minden apró részlete passzol egymáshoz. Ezért is kerestem fel egy volt csoporttársamat, Bíró Csillát, aki grafikusként dolgozik és így jöttek létre a különböző „Csomagok”. Emellett folyamatosan keresem azokat a partnereket (grafikus, virágos, fotós), akivel együtt tudok dolgozni és közösen kitalálhatunk szép dolgokat. Így kerültem kapcsolatba Ildoval, aki a Magnolia csodás dekorációit készíti, és most közösen törjük a fejünket a következő kollekción.

Miket kínáltok az embereknek?

Ezek a csomagok tartalmazzák a köszönőajándékokat és egy teljes grafikai anyagot, ami magában foglalja a meghívót, ültetőkártyát, menülapot, asztalszámot és még sok más kiegészítőt, ami mind hozzájárul az esküvő dekorációjához. Ezen felül vállalunk egyedi teremdíszítést, sőt ha kérik, akkor az élő virágokat is. Célunk a teljes dekor egységesítése, hogy a vendégeket ne egy káosz fogadja, hanem egy igényesen kialakított enteriőr, legyen az kül- vagy beltéri helyszín. Természetesen, ha arra van igény, a köszönetajándék és a grafikai anyag kérhető külön-külön is.

viragos1.jpg

dsc_9443.jpg

12791069_1080360548694525_9029520214085014411_n.jpg

Gőzerővel készültök már az esküvő szezonra?

Igen, nagyon készülünk, egyre többen keresnek meg. Tavaly még nem is gondoltam, hogy ennek ekkora sikere lesz, de azt látom, hogy egyre nagyobb az igény a minőségi munkára és a menyasszonyok, esküvőszervezők kezdenek odafigyelni az ilyen apró részletekre is, mint a vendégek megajándékozása.

www.yourdecor.hu
shop.yourdecor.hu

dsc_9582.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása