Lányok, ha bármikor egy apró ajándékot kerestek, a barátnőtöknek, nővéreteknek, anyukátoknak, akkor Arnóczy Janka munkái között biztosan találtok valami cukiságot:) Ő egy grafikus lány, aki nagyon csajos, színes, vidám kiegészítőket tervez, a legnagyobb örömünkre!
Ruhatervezéssel indultam, miután befejeztem a Mod'art-ot. Főleg különleges, exkluzív női ruhákkal foglalkoztam, kijutottam egy nemzetközi versenyre, Milánóba majd itthon is szép eredményt értem el egy hazai versenyen. Idővel elkezdtem kiegészítőket tervezni és készíteni, ékszereket, grafikai terveket, majd szépen lassan ez vette át a hangsúlyt a tervezésben így ma már ezekre fókuszálok igazán JANKA ARNOCZY márkámmal.
A termékeket én tervezem, hogyan nézzenek ki, mit szeretnék létrehozni, milyen formát, színt, hangulatot szeretnék vele elérni. A gyártásban van amiket szintén én készítek, van amit cégekkel gyártatok le a saját elképzeléseim szerint.
Munkáim között megtalálhatóak noteszek (határidőnaplók, jegyzetfüzetek), lakásdekorációs kiegészítők (egyedi grafikák, párnák), kulcstartók, táskadíszek, (keycharm, bagcharm), saját készítésű ékszerek és esküvői dekoráció is. Idén ezek mellett új termékeinkkel, torta-és virágbeszúrókkal is készültünk.
Janka cukiságai elérhetőek a Lucky Shepherd Designer Store-ban Illetve időszakonként fel-fel bukkan egyes designer vásáron is Pesten. Jó hír viszont, hogy a nemsokára elkészülő webshopban bármikor kedvetekre nézelődhettek és vásárolhattok majd:)
Kommentek