PandArte

Cuki kreatív ötletek Post-it papírokból!

2018. szeptember 16. - PandArte

Sokan imádnak jegyzeteket írni a napi teendőkről, álmokról, célokról, és mindenhova Post-it cetliket ragasztgatnak. Igazi kis alkotásokat lehet már készíteni ezekből a kis ragacsos lapokból, hiszen rengeteg színből és méretből lehet válogatni. Mutatom nekem mik jutottak az eszembe:)

961951c7-bf08-4985-a999-9342cf8cde20.JPEG

Az alap a heti és a havi tervek kezelése, vagyis, hogy lássam egyben előre a teendőimet! Én most egy kemény mappára ragasztottam ehhez a post it -tokat, ezt minden nap elő tudom venni, így tudom követni, miket teljesítettem és mik vannak még hátra. Ja, és ezt a mappát magammal is tudom vinni!

img_1138.jpg

img_1140.jpg

Persze a határidőnaplómba is ragasztottam belőlük, hogy mindig legyen velem, ha bármi ötlet jut az eszembe, vagy van valami fontos dolog, amit nem kellene elfelejtenem:)
66cb5e25-4fa1-458c-a3e4-d51549656705.JPEG
Én eddig nem is tudtam, de tök jó sablonok vannak a neten, amiket rá lehet nyomtatni közvetlenül a Post it-tekre, ebből is készítettem párat! Egyébként ingyenesen letölthetőek és könnyen rájuk lehet nyomtatni, sokszor van hozzájuk egy minta is, hogy hova kell pontosan felragasztani a cetliket ahhoz, hogy jól működjön! Itt és itt péládul találtok ilyen sablonokat. 

79bb4703-e9e5-4978-8a5a-3104071034bd.JPEG

21c44cf0-1649-42f8-a879-b19fd6f321e5.JPEG

Készítettem egy kis " álomdobozt" is, amiben lehet gyűjteni a vágyainkat, álmainkat, Post it-ekre írva. Nekem talán ez az ötlet tetszik a legjobban:) 
7727ed98-8fb7-4eee-b857-bb84c84579a7.JPEG
Kitaláltam egy cuki napocska szerű figurát is, amire a kicsi Post it-tekből ragasztottam többet, onnan le lehet mindig venni egyet, ha valamit gyorsan szeretnék felírni:)

img_1153.JPG

img_1152.JPG

Az utolsó pedig a egy könyvjelző ötlete, amikor egyszerűen csak kis szemeket ragasztottam a lapra:)
img_1154.JPG
Ha Ti is szeretnétek játszani és kreatívkodni egy kicsit, akár magatoknak, akár a gyerekeknek, akkor most megnyerhetitek az alábbi  3M™ ajándékcsomagot, aminek a tartalma:
  • Post-it® Notes és Post-it® Flags a jegyzettömbök és jelölőcímkék neve
  • Scotch® Monster Magic Tape (ez az egyoldalú ragasztószalag)
  • Scotch® Monster ragasztóstift
  • Scotch® kétoldalú ragasztó
Ehhez nem kell mást tennetek mint megírni, ez alá a poszt alá ( katt a linkre! ), hogy melyik színű Post it a kedvencetek! Sorsolás: 09.19. szerda! A nyertest üzenetben értesítem! Hajrááá:)
img_1164.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása