PandArte

Balatoni térkép gyerekprogramokkal!

2020. augusztus 05. - PandArte

Ez a térkép azért született meg, mert rajongok a Balatonért, a családi kalandokért és a jógáért! Szerettem volna Nektek is átadni egy kicsit mindegyikből, így kitaláltam a Balatoni Jógakalandot. Ha érdekelnek titeket az izgalmas gyerekprogramok a kedvenc tavunk környékén, akkor látogassatok el mind a 22 helyszínre, amiket mi is imádunk a családunkkal.

terkep_balatoni_jogakaland_1.jpg

A Balatoni Jógakaland térkép kalandozni és jógázni hívja a Családokat kedvenc hazai tavunk mindkét partjára. Huszonkét gyerekbarát helyszínt és programlehetőséget találtok rajta, amik között biztosan mindenki fedez fel újdonságokat! Na de hogy kapcsolódik ide a jóga?

Én, Bánhidi Dóra vagyok a térkép ötletgazdája, és a blogom mellett több mint három éve alapítottam a Jógakalandot, amivel a mai napig az a célom, hogy a gyerekek minél fiatalabb korban találkozzanak a jógával és a mindfulnessel.

" Már az ovis korosztály is nagyon nyitott a játékos jógás gyakorlatokra, ezért mesekönyvekbe, társasokba és kártyákba építettük bele a fejlesztő mozdulatokat, amik azonnal magukkal ragadják a kicsik és a nagyobbak figyelmét is. Így különleges módon tapasztalhatják meg a jóga örömteli, fejlesztő és stresszoldó hatásait, miközben igazán minőségi időt tölthetnek a szüleikkel.

Ez a különleges térkép azért született meg, mert a jógán kívül a Balatonért és a családi kalandokért is rajongok! A kisfiammal és apukájával az év minden hónapjában találunk egy - egy új felfedezni valót a Balcsi környékén, és tudom, hogy sok más család is imád ide utazni. Most egy térképre rajzoltuk rá a kedvenc helyeinket, amik között még számunkra is vannak újdonságok, és persze mindegyikhez tartozik egy-egy jógás feladat is! "

img_1552.JPG

Kis jogik a balatonfenyvesi tobozos játszótéren,
ami a térkép 15. pontja, itt éppen a " Macskabagoly " pózt kell megcsinálni,
ami egy finom gerinccsavarás:)

A térképet innen tudjátok letölteni, teljesen ingyenesen!

Ha tehát még nagyobb kalandra vágytok, és jógáznátok is, akkor nézzétek meg, milyen játékos jógapózokat találtam ki az egyes helyszínekhez. A feladat nagyon egyszerű, ha például a térkép 8. pontjánál, a Salföldön jártok, akkor csináljátok meg a „gólyapózt„, és így tovább.

img_1656.JPG

Gólyapóz a Salföldi Majorban

Természetesen minden pózhoz találtok leírást a letölthető térképhez tartozó második PDFoldalon, de ha további segítségre lenne szükségetek, látogassatok el a jogakaland.hu oldalra. Ott minden feladathoz vannak grafikai segítségek is, és az is kiderül, milyen értékes nyeremények várnak rátok, ha csatlakoztok a balatoni jógakalandhoz!

terkep_balatoni_jogakaland_helyszinek_a4_allo_1.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása