PandArte

Kisvilla - Presszó, ahol otthon érzed magad

2013. július 27. - PandArte

Van egy hely Biatorbágyon, ami teljesen elvarázsolt! A Kisvilla presszóról kb. két hete hallottam az egyik ismerősömtől, megnéztem a weboldalukat, és rá pár napra már a kertjükben szürcsöltem a kávémat a kis pöttyös bögrémből:) Csodálatos idő volt, mesébe illő hangulatot varázsoltak a napraforgók az asztalokon, a kis szieszta után pedig belevetettem magam az ottani kézműves bolt kínálatába...merthogy nem akármilyen presszóról van ám szó!

fotó 2_1.JPG
fotó 6.PNG

fotó 15.JPG
Ahogy megtudtam Krisztától, ez a kis meseország egy családi vállalkozás, amit leginkább ő és a férje vezet, de van egy jobb kezük is, Zelenka Bea személyében, aki a villa művészeti vonaláért felel. Hogy Ti is minél jobban megismerhessétek ezt a helyet és kedvet kapjatok kilátogatni, készítettem egy interjút Krisztával:

Mi a Kisvilla épületének a története, hogy találtál rá erre az ingatlanra?

Tavaly nyár végén egy régi parasztszekrényt kerestem a nyári konyhánkba. Itt, ebben a szép régi, 30-as években épült házban volt egy eladó. A szekrényt megvettem, és mellesleg mondták, hogy a ház is eladó. 15 éve élek itt, és mentem el nap mint nap a ház előtt, úgy, hogy tulajdonképpen észre sem vettem. Viszont aznap ez a ház elkezdett beférkőzni a bőröm alá...Hetekig, hónapokig érlelődött bennem az, amit első pillantásra is megláttam ebben a szép házban...Szépen lassan felépült egy terv bennem. Ez lett a Kisvilla. December elején miénk lett az ingatlan és elkezdhettük fizikálisan is a tervezést.

fotó 10.JPG
fotó 7.JPG

Mennyi idő volt felújítani?

Február közepén fogtunk neki a felújításnak, és május közepén már próbaüzemet tartottunk. Június elsején nyitottunk meg. Egy kedves biatorbágyi barátunknak Zelenka Zolinak és csapatának jár a köszönet ezért a gyors, és nagyon igényes felújításért.

Egy kicsit a belső designról..a Te ötleted volt a régi bútorok újrahasznosítása?

A régi bútorok egy része adott volt, megkaptuk a házzal, és én szeretem is a régit. Persze nem minden áron...szeretem újjal is keverni, vagy meghökkentő módon új formában felhasználni. Attól frissebb az összhatás. Gellér Gabi barátnőm és Bea segítségével született meg a belső enteriőr...ha lehet itt ezt a szót használni. Igazából az én ízlésem...de az ő szakmai szemükkel és hozzáértésükkel. A kevés beépített bútort (fogadó pult) Gabi tervezte. A régi dolgok egy részét itt a faluban idős emberektől, vagy a helyi antikvitásban vettük, másik részét az Artkraftban vagy bolhapiacokon, az újak pedig az Ikeából valók. A bútorokhoz nem igazán nyúltunk. Kaptak egy alapos tisztítást, kis csiszolás után pedig lakkoztuk őket. Néhány darab pedig helyi önkéntes segítségeink által kelt új életre. Nem volt előre eltervezett koncepció...az ötletek menet közben születtek meg bennünk, és a felújítás 3 hónapja alatt szép lassan összeállt ez a mostani kép.

my_collage_by_Fuzel.png
Milyen ételeket, italokat lehet kapni Nálatok?

Mivel ez egy presszó, leginkább presszós termékek vannak. Igyekeztünk olyan sütiket, italokat összeválogatni, amik itt helyben készülnek, házi technikával. Cukros üdítők helyett házi szörpök vannak Etyekről, helyben készítünk limonádét, jeges gyümölcsteát. Szűrt csapvíz és szódavíz van még az alkoholmentes kínálatban, mivel nem szeretnénk pet palackokkal terhelni a környezetünket. Etyeki borok, etyeki pálinka mellett egy kiváló cseh sört, a staroprament csapoljuk. És hát ott van még a kávé. Itt is igyekeztünk kerülni a nagy brandeket, ezért egy pici olasz kávés cég, a Magyarországon még ismeretlen Bendinelli kiváló kávéját főzzük. A sütik, rétesek, linzerek, pogácsák, kekszek mind itt a környékben készülnek, kis családi műhelyekben. Főzni kizárólag rendezvényekre főzünk, max 20 főig van kapacitásunk. Volt már nálunk ballagási ebéd, születésnapi vacsora, de esküvő is.

fotó 3.PNGfotó 16.JPG
Miért fontos számodra, hogy támogasd a környékbeli termelőket és a magyar kézműveseket?

Nem beszélnék támogatásról. Ez számomra természetes, hogy igyekszem a környezetemben lévő, itt készült árukat, termékeket preferálni az egyébként mindent elárasztó tömegcikkekkel szemben. Arra gondoltam, talán erre másoknak is van igénye. Ezért jó lenne összegyűjteni egy fedél alá azokat az értékeket, mind a gasztro, mind a kézműves vonalon, amelyek itt a szűkebb közösségünkben izoláltan, de mégis szép számmal megtalálhatók. Fontos, hogy észrevegyük, meglássuk, hogy milyen értékteremtő munka folyik itt Biatorbágyon, Etyeken, Sóskúton, Herceghalomban, Pátyon, Budaörsön, Törökbálinton...és még sorolhatnám. És persze, ha már így alakult, megmutatjuk azt is, ami szerintünk még igazi értéket képvisel, ámbár kicsit messzebbről való, pl az újrahasznosítás terén.

Kik azok a kézművesek, akiknek a munkái megtalálhatóak nálatok ?

Nagyon sok. kb 20-25 fő. Nem szeretnék kiemelni belőlük párat. Mert kiket is emelnék ki? A kézműves gasztrosokat? A kiváló tehetséggel megáldott ifjú iparművészeket, a kézművességet mellékállásban űző ügyes kezű anyukákat, vagy a környék nagy nevű emblematikus művészfiguráit?! :) Mindenki, aki nálunk jelen van, valami értéket teremt, és ez a fontos! Azt szeretném elérni, ha valaki hozzánk bejön, azt érezze, hogy távozáskor valami értékeset vihet magával. Vagy azért, mert támogatta a helyi művész, vagy kézműves közösséget, vagy azért, mert valami egyedi termékkel lett gazdagabb.

fotó 13.JPG
fotó 5.PNG
fotó 4.PNG
Miért Biatorbágyon? Nem félsz attól, hogy kevesen utaznak majd ki hozzátok?

Mert itt élek, és szeretnék itt, helyben valami maradandót, valami értékeset csinálni. Hiszem azt, hogy egy ilyen hely földrajzi fekvéstől függetlenül is sikeres lehet. Az értékrend, amit képviselünk, talán itt helyben is megtalálja a közönségét. Nem feltétlenül és kizárólag a pestiekre rendezkedtünk be, bár nagyon örülök, hogy ilyen nagy az érdeklődés az ő körükben is, és ennyien jönnek ki nap, mint nap hozzánk. Nálunk tartják a születésnapjukat, az esküvőjüket, vagy csak kiugornak egy szép délután hozzánk, szörpözni, sütizni, vagy valami egyedit venni ajándékba. De rajtuk kívül itt van a mi 12 ezres városunk, és a környékbeli települések, akik már nagyon várták egy olyan hely létrejöttét, ahol egy jó bor mellett el lehet ücsörögni a kertben a barátokkal, részt lehet venni egy-egy kulturális rendezvényen, vagy csak be lehet ülni egy kávéra, egy mosolycserére, vagy végre lehet a pedagógusoknak valami értelmes ajándékot választani.

Mennyi energiabefektetés egy ilyen helyet működtetni?

Sok nagyon. Mondhatni éjjel, nappal itt vagyunk, dolgozunk. Sok-sok szeretettel! És ezt érzik az emberek...a sok dícséretért, elismerésért, bíztatásért már megérte belevágni. Amit mi adni tudunk egy hagyományos presszóhoz képest még pluszban, hogy szeretjük a vendégeinket, és igyekszünk egy közösséget felépíteni, amely alulról szerveződik, és picit mindenki a magáénak érezheti. Sokan mondják, azért jó nálunk, mert a Kisvilla olyan, mint egy nagy család...itt lenni, pont olyan, mint otthon!

fotó 18.JPG

fotó 11.JPG
Kisvilla elérhetőségek:
Weboldal: www.kisvilla.hu

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása