PandArte

Valósítsd meg önmagad - Képzőművészeti képzések Óbudán!

2013. augusztus 25. - PandArte
Nemrég olyan szerencsében volt részem, hogy nem én szerveztem workshopot, hanem engem hívtak meg egyre, több blogger társammal egyetemben. Hogy miért írom azt, hogy szerencsés voltam? Emlékszem, aznap teljesen be voltam feszülve a sok teendőtől amik szó szerint nyomták a vállamat, de amikor megérkeztem az Óbudai Képzőművészeti Szakképző Iskolába ( OXI ) teljesen kikapcsoltam. Már csak azon kaptam magam, hogy önfeledten veszek részt a különböző programokon, amiket kitaláltak a szervezők.
fotó 2_2.JPG
Az első feladatunk az volt, hogy körbe kellett festeni egymás sziluettjeit egy nagy fehér vásznon, amit megvilágítottak. Ezt a nagy munkát Festyvel és az Inspirációk Lakberendezéshez blog írójával, Csorba Anitával vittük véghez, aki mint kiderült, ebben a suliban végzett. ( Ajánlom figyelmetekbe a postjait, ha érdekel Titeket minden, ami a lakberendezéssel kapcsolatos, nagyon jó ötleteket kaphattok tőle.) A képen láthatjátok is a végeredményt:)
 

Ezután egy mókás feladat következett, aminek az volt a lényege, hogy fotósorozatot készítettek arról, ahogy egyszerre felugrottunk, miközben szép lassan megtettünk egy kört. A képek közül kivágták azokat, amikor a földön álltunk, így egy olyan zenés animáció készült, mintha folyamatosan szárnyalnánk...talán ezt élveztük a legjobban:) 
fotó 3 (1)_1.JPG
Fénykép0532.jpg
Közben azért végig is vezettek minket a termeken és meséltek nekünk a különböző kurzusokról, amikre akár mi is jelentkezhetünk, hiszen az iskola nem csak a 2 éves képzéseket indít el, hanem rövidebb, hétvégi-esti kreatív workshopokat is tart majd. Jó tudni, hogy szeptember elején még elfogadják az egyéni jelentkezéseket festő, animáció és grafika szakokra. Ha követitek őket a facebookon, akkor biztosan időben értesültök majd a tanfolyamokról!
fotó (12).JPG
fotó (1)_1.JPGAztán Festyvel beültünk a fotóstúdióba, ahol megmutatták nekünk, hogyan lehet akár otthon is úgy befotózni egy terméket ( mondjuk ha mi tervezők lennénk ), hogy profi legyen a végeredmény. A stúdió felszerelést helyettesítettük pauszpapírral és IKEA lámpákkal!
IMG_2042.jpg
IMG_0017.jpg
fotó 1 (1)_2.JPG

IMG_0019.jpg

Az utolsó megmérettetésünk a linómetszés volt! Itt bármilyen feliratot vagy grafikát rajzolhattunk egy linóleum lapra, amit aztán kivéstünk, befestettünk egy hengerrel, végül pedig egy papírtáskára nyomattuk őket a megfelelő eszközzel:) Ebben Födő Gábor, a képgrafika szak tanára segített nekünk, aki egyébként feleségével, Judittal közösen vezet egy blogot, ahol több vintage dekort is beszerezhettek. ( Vintage Bazaar ).

1013008_10151698608904872_632976392_n.jpg
Ezúton szeretném megköszönni a szervezőknek ezt az élményt, tényleg teljesen kikapcsolt és feltöltött energiákkal...kacérkodom is a gondolattal, hogy beiratkozok egy képzésre...az animációk készítése például nagyon érdekelne:)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása