PandArte

Így készíts scrapbook-ot - Élménybeszámoló

2014. május 04. - PandArte

Nagy lelkesedéssel és sok-sok alkotói órával megtartottuk a PandArte workshopot a NőiCsizmával közösen:) Egy kis élménybeszámolót írok most az április 26-ai eseményről, amit a Liter Bárban tartottunk!

scrapbook workshop (4).JPG

Az esős idő miatt egy kicsit nehezen gyűltek össze a résztvevők, de végül mindenki sikeresen megérkezett, és elfoglalta a helyét. Csizmadia - Fáth Edit gyönyörűen elrendezte mindenkinek az asztalán az összes kelléket és eszközt, ami egy scrapbook elkészítéséhez szükséges. 

IMG_0818.png

Mivel én még nem készítettem ilyen albumot, számomra teljesen döbbenetes volt, hogy mennyi kiegészítő aprósággal lehet díszíteni és játszani. Dekortapaszok végtelen változata, Edit saját feliratai és figurái, amiket fából vágnak ki lézertechnikával, chipboardok, pecsétek színes választéka és rengeteg színű, mintájú lap...a lista még így sem teljes, úgyhogy az első két-három órában egyáltalán próbáltam megismerni ezeket, aztán kiválogatni azokat belőle, amik nekem tetszettek.

IMG_1066.png

Majd következett az egyes oldalak tematika szerinti összeállítása. Először a borítókép készült el, majd szép lassan a többi. Nagyon jó kis elfoglaltság egy scrapbook album, teljesen beszippantott, a végére pedig rendesen el is fáradtam:)

IMG_0844.jpg

IMG_1067.png

Mindenki nagyon élvezte a gyönyörű termékeket, amikkel dolgozhattunk, és az ötletet is, hogy ezen a napon alkottak valami maradandót, ami az életről vágyakról, álmokról szól!

10151943_750382141673775_4706295604335404340_n.jpg

10264315_750382748340381_3315997113256304388_n.jpg

10257959_750382965007026_2783813009084548875_n.jpg

Edit is készített albumot

Mivel ez egy hosszú folyamat, ezért aznap nem tudtam befejezni a saját albumomat, de minden szükséges eszközt megkaptam hozzá, hogy itthon ezt megtegyem! Az album személyessége miatt a teljes verziót nem mutatnám meg, de részleteket belőle szívesen:)

IMG_1068.png

A saját scrapbook albumom részletei

Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek a részvételt, aki eljött erre a workshopra, Editnek, hogy ennyi csodával leutazott Pécsről és kedvesen, türelmesen beavatott minket a scrapbook technika rejtelmeibe, a remek helyszínt pedig a Liter Bárnak!

10314653_645726005499865_9045033209261553259_n.jpg

Az esős nap megihletett :)

Hamarosan érkezem a májusi PandArte workshop részleteivel! Annyit elárulok, hogy az egyik főszereplő Farkas Eszter lesz, a Soie Essentielle ékszerek készítője:)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása