Betonékszerekről korábban már írtam, de betonbevonatú bútorokról vagy betonból készült esküvői dekorokról még nem! De van jobb is:) Holló Heni még betonos DIY dobozt is készít, amivel minket is be tud vonni egy ilyen tárgy elkészítésébe!
Heni a cement.project márka megálmodója és alkotója. Betonnal és beton bevonattal foglalkozik, lakberendezési tárgyakat, dekorációkat, ékszereket és bútorokat készít/átalakít. Minden terméke az elejétől a végéig kézzel készül, ezáltal minden darab egyedi.
Esküvői betondekorációk
" Főként beton tortatálakat, vázákat, minikerteket ámodok meg. Esküvőkre, rendezvényekre szoktam készíteni még dekorációkat és köszönőajándékokat is. Ezek mellett a műhelyemben beton bevonattal is foglalkozom, a lakáskiegészítők és bútorok kapcsán. Jelenleg egy bútor ajtókkal, lapszabászattal, konyhai frontokkal foglalkozó cég számára készítek beton bevonatos konyha front mintákat, amik március végén lesznek megtekinthetőek és rendelhetőek a cég bemutatótermében. Ez egy igazán izgalmas projekt a számomra:) Mindezek mellett örömmel teljesítek egyedi megrendeléseket is. "
Betonbevonatos bútorok
DIY doboz otthonra a beton kedvelőknek
" A DIY dobozos ötlet már egy ideje érlelődik bennem, de vagy időm vagy a megfelelő ötletem nem volt meg hozzá, hogy megvalósítsam. Idén januárban megfogadtam, hogy ezt mihamarabb el szeretném készíteni, mert addig úgy sem hagynak békén az ezzel kapcsolatos gondolatok. :)
A dobozban egy szürke beton bevonatos dekor tálca összetevői találhatóak és a csavarhúzó kivételével minden hozzávaló megtalálható benne. Készült hozzá még egy blogbejegyzés is, ami segít az összeszerelésben, bár semmi bonyolult nincs benne! Miután elkészül a tálca rengeteg féleképpen lehet használni, néhány példát mutatok erre is, de sok fotót lehet találni róla a facebook és az instagram oldalamon is. Ez az első ilyen dobozom, de az idei évben tervezek még többet is.
Kommentek