PandArte

Óceáni hulladékból készülnek a fürdőruhák!

2019. március 26. - PandArte

Zseniális ötlet, és képzeljétek, két magyar lány áll mögötte! A fürdőruhák alapanyagit egy speciális eljárással állítják elő az óceánok mélyén található hulladékokból, majd egy kis szolnoki varrodában elkészítik a végső fazonokat. A vásárlók fele pedig már külföldi, úgyhogy nagyon jó úton haladnak a nemzetközi siker felé, ami nagyon is érthető!

bikini.jpg

Tóth Móni (27) és Szomolányi Szandra (29) –  az Undersea Bikini megálmodói és alapítói. Ők ketten viszik a vállalkozást, a fürdőruhák tervezésétől, fotózásától elkezdve a honlap készítésig, mindent ők csinálnak. Szerves része még a csapatuknak egy vezető varrónő, aki a fürdőruhák gyártását bonyolítja le. Kapcsolatuk több egy üzleti partnerségnél, gyerekkorunk óta barátok és mindketten a természet szerelmesei. Ez a közös szenvedély hívta életre az Undersea Bikinit is:)

Mikor született meg ez az ötlet és hogyan?

Környezettudatos beállítottságú emberként imádunk a természetben túrázni, utazni. Azonban, egyre többször kerültünk olyan szituációba, mikor azzal szembesültünk, hogy még a rejtett paradicsomok is műanyag szeméttel vannak elárasztva, a tengerek pedig napról napra egyre több hulladékot mosnak a partokra. Mivel búvárkodni is nagyon szeretünk, sok elszomorító dolgot tapasztalunk a víz alatt is. Ezek a pillanatok mindig nagyon szívbemarkolóak, viszont épp ezeknek az élményeknek hála, egyre többet jártunk utána a témának. Elsavasadó vizek, elfehéredő korallzátonyok, óceáni zajszennyezés, túlhorgászás, elhasznált halászhálók kártékony hatásai, és még sorolhatnám. Minél többet tudtunk meg, annál jobban éreztük, hogy nekünk is tennünk kell valamit. 2-3 éve született meg az ötlet. Az Undersea Bikini egy tökéletes platformot ad nekünk erre, hiszen nem csupán óceáni hulladékból újrahasznosított fürdőruhákat készítünk, hanem folyamatosan felhívjuk követőink figyelmét az aktuális problémákra, tájékoztatjuk, ösztönözzük őket és a bevételünkből több non-profit szervezetet is támogatunk. 

kalaputri10.jpg

Milyen technikával hasznosítják újra a hulladékokat?

Fürdőruháink speciális Econyl fonalból készülnek, ami egy 100%-os újrahasznosított nejlonfonal. A különböző, hasznos élettartalmuk végét elérő hulladékokból állítják elő  egy nagyon komplex technológia segítségével. Ez a folyamat hatalmas gépparkot igényel és Olaszországban történik, innen rendeljük az alapanyagot, amiből fürdőruhákat készítünk. Fontos tudni, hogy maga az újrahasznosítási technológia is teljes egészében környezetbarát.

 VIDEO a folyamatról

  1. Az életciklusuk végén lévő hulladékok összegyűjtése - Önkéntes búvárcsapatok felszínre hozzák az óceánok fenekén található műanyag hulladékokat.
  2. Hulladék előkészítése, szétválogatása, tisztítása
  3. A nejlonhulladék elemeire való bontása, feldolgozása és textilszálakká történő átalakítása a lehető legkevesebb energia és víz felhasználásával
  4. Minőségi, tartós és fenntartható anyag készítése

kalaputri03.jpg

bamboog03bm.jpg

Ilyen hulladék lehet akármilyen műanyag hulladék, köztük az óceánok fenekén található elhasznált halászhalók tömkelege. Sokan kérdezik, hogy más-e ez az anyag, mint egy átlagos anyag, különbözik-e az élettartalma vagy a minősége egy sima anyagétól. Ránézésre, tapintásra semmi különbséget nem lehet észlelni, és azaz igazság, hogy minőségben sem. Sőt, ez az anyag prémium minőségnek számít a jelenlegi piacon és a tesztek alapján kétszer jobban ellenáll a klórnak, naptejnek, olajoknak és a sós víznek. 

Kik szedik össze a hulladékokat folyamatosan, és hol?

A Healthy Seas önkéntes búvárcsapatai dolgoznak folyamatosan azon, hogy felhozzák a felszínre az óceánban lévő műanyag hulladékokat, főként Európával határos tengereinkből (Belgium, Hollandia, Egyesült Királyság, Görögország, Olaszország). Mi is rendszeresen rendezünk saját szemétgyűjtéseket egyébként Fuerteventúrán a követőink segítségével.

52598933_724789004584156_8128458497986658304_n.jpg

52347476_724785177917872_4941337617527472128_n.jpg

Amikor kezdtétek, milyen volt a fogadtatása ezeknek a ruháknak?

A vásárlói visszajelzések csodálatosak voltak az elejétől fogva, és ahogy egyre jobban megismernek minket, ez annál jobban fokozódik. Őszintén nem számítottunk ilyen fogadtatásra. Ez arra enged következtetni, hogy az emberek igenis nyitottak a változtatásra és tenni akarnak a Föld egészségéért.

Milyen fazonokkal készültetek idén nyárra?

Az idei kollekciónkat elsősorban az esőerdők hangulata ispirálta, melyben találhatóak zöldes/szürkés és az esőerdők állatvilágát megidéző élénk - narancs és citrom – színek. A tavalyi kollekciónkat kibővítettük a sokak által kért „hagyományos“ bugyi fazonnal, és kötözős alsókat is lehet kapni ettől a hónaptól kezdve. Készültünk féloldalas felsőkkel, mindenki által kedvelt egyszerű háromszög fazonokkal, akár négyféleképpen hordható, kifordítható felsővel, csőtopokkal és egy nagyon különleges egyberészes fürdőruhával is.

grmau01.jpg

putrimau06.jpg

natjaney10.jpg

Külföldi siker is a márkátok?

Sokan ismernek minket már külföldön is. Jelen pillanatban vásárlóink körülbelül fele magyar, a másik fele pedig különböző nemzetiségű emberből tevődik össze, ezen belül főként osztrák, német, angol, amerikai és ausztrál vásárlóink vannak.

underseabikini.com

aray10.jpg

 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása