Én első látásra beleszerettem ezekbe a tárolókba! Aztán amikor kiderült, hogy magyar design, még lelkesebb lettem:) Fel is hívtam gyorsan Emesét, a tervezőjét, aki szintén nagyon örült, mert kiderült, hogy a blogomon lelkes olvasója, úgyhogy szuper kis telefonos találkozás volt ez teljesen véletlenül:) Ezek után extra gyorsan válaszolt is a kérdéseimre, így most már Ti is jobban megismerhetitek a munkáit!
Czirbuly Emese, a Cziribu Design – elsősorban otthon kiegészítők - megálmodója és megalkotója. Mottója: A design több, mint esztétikum, a design-nak lelke, története van…!
" A Cziribu Design alapvetően olyan hobbiként indult, melynek kezdeti célja az volt, hogy ebből a státuszból kinőve vállalkozást építhessek rá. Ez köszönhetően a nagy érdeklődésnek, jelenleg nagyon jó úton halad. Emellett online területen dolgozom, így a mindennapok a hagyományosabbnak mondható kézműves munka, valamint a digitális világ kontrasztjában telnek. Sokszor tapasztalom, hogy aki csak az egyik oldalamat ismeri, és számára „lelepleződik” a másik, nagy szemekkel néz rám, hogyan hozom össze a kettőt. Ez bár sokszor távolinak tűnik egymástól, mégis azt gondolom a két téma egyre inkább közelít. A digitális világ ma már a mindennapjaink része, és egy vállalkozásnál igen hasznos lehet, ha ezt valamennyire ismerjük is. " - meséli Emese.
Mitől különlegesek szerinted a tárolóid, miért szeretik ilyen sokan?
Kiemelkedő eleme a termékeknek, hogy kiváló minőségű újrahasznosított alapanyagokból készülnek. A technikának köszönhetően merev tartásúak, bármely otthonba tökéletesen beilleszthetők, és persze funkciót látnak el, így az esztétikum mellett igen hasznos kiegészítők. Mint tudjuk: tárolóból sosem elég! Én speciel mindent tárolókba rendszerezek, így könnyebben átlátható és rendszerezettebb az életterem.
Számomra szinte sokk szerű, hogy az lemúlt 1-2 hónapban mekkorát ugrott az érdeklődés, jelenleg próbálok ebből felocsúdni, így ezt még nem sikerült megfejtenem, de ha az emberek hasonlóan viszonyulnak egy-két tárgyhoz, mint én, akkor azt mondanám: meglátni és megszeretni.
Milyen technikával és miből készülnek?
A tárolók varrás technikával készülnek, maga a készítés egy monotonabbnak mondható folyamat, amit azért szeretek nagyon, mert közben egy kicsit meditatívabb állapotba kerülök. A termékek anyagainak választása során fontos szerepet kapott az egyre többünk számára kiemelkedően fontos fenntartható jövő, így a minőség mellett az újrahasznosított alapanyagok is tudatos szerepet kaptak. A tárolók 100% újrahasznosított makramé pamutfonalból készülnek, ami ráadásul egy teljesen természetes anyag, az előállítás során színezéket sem használnak. A bőr címke, valamint a papírcímke is újrahasznosított alapanyagból készül. A bőrcímkék az ipari bőrfelhasználás során keletkezett hulladékból készülnek, így az árnyalatokban lehet némi eltérés, amit én kifejezetten szeretek, számomra ettől lesz hiteles.
Melyik típus a nagy kedvenc?
A cipzáras nagy kapszula tároló a favorit. Az első darabok még év elején készültek el belőle, amikor a testvérem – aki külföldön él – itthon járt, és nálam töltött egy kis időt. Mikor látta miken dolgozom, ő kérte, hogy készítsek számára egy olyat, ami zárható. Ahogy elkészült a mintadarab, azonnal szerelem, így az első sorozat el is repült Wales-be. Ehhez a termékhez így érzelmileg is kötődöm, látva tesóm lelkesedését, jó kis löket volt számomra.
http://cziribudesign.hu/
Milyen színekben készülnek tárolók?
A jelenleg elérhető 7 szín, melyek közt a natúrabb árnyalatok, valamint az élénkebb színek is megtalálhatók, jól kombinálható egységet alkotnak. Úgy válogattam össze, hogy mindenki megtalálja a maga kedvencét - személy szerint nekem mindig az, amelyikkel éppen dolgozom. A palettát igyekszem folyamatosan bővíteni, lesznek színek, melyek egy-egy sajátosabb kollekció részét fogják képezni. A nagy érdeklődésnek köszönhetően – és ezért külön köszönet minden rendelésért! - egyelőre nehezen jutok el a további kísérletezésig – pedig a fejem zsúfolásig van ötletekkel -, de igyekszem rá időt szakítani.
Milyen fazonok vannak még és hol lehet megvásárolni?
Jelenleg 4 különböző termék elérhető, elsősorban a legnépszerűbb termékek maradtak bent ebben a kisebb körben. A termékpaletta bővítése állandó eleme a feladatlistámnak, az újabb tárolókat mindig megosztom a követőimmel. Akár rajtam keresztül is elérhetőek a webshopomban, vagy a viszonteladóimnál is megtalálható a Cziribu Design, az ország több pontján:
Fian Koncept
Gifts No.43
KisVilla • Biatorbágy
Monokrom Design Store • Pécs
Spirit Hotel Shop • Sárvár
Napokon belül: Stilshop • Budapest •
Kommentek