PandArte

Ez a legújabb álom munka!

2015. augusztus 03. - PandArte

Igazi öröm olyan emberrel beszélgetni a hivatásáról, aki rajong azért, amivel foglalkozik. Szauer Judit a gasztronómia izgalmas és ízes területein kalandozik nap mint nap. Judit nagyon ügyesen egyesítette kommunikációs tanulmányait a gasztro szeretetével, és tulajdonképpen megteremtette azt a szakmát, amit igazi szenvedéllyel és kitartással gyakorol: Gasztro PR -os lett!

Mivel szeretek jókat enni és jómagam is foglalkozom PR-al, nagyon érdekelt ez a téma, úgyhogy stílszerűen ebédeltünk közösen egy csodálatos étteremben, miközben beavatott a történetébe.

11162214_494642700698992_4653457225511470945_n.png

Eleinte a politika érdekelte

Kalandos utat járt be Judit, mire megtalálta azt, amiben igazán jól érzi magát. Diplomáját a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán szerezte, kommunikáció szakon 2006-ban, de akkor még sokkal inkább a politika érdekelte, mint a gasztronómia. A suli alatt gyakornokoskodott az MTI-ben, ( nagyon érdekelte a hírszerkesztés ), és az MTV Este című műsorában is. A diploma után dolgozott televízióban, rádióban és online területen is neves hazai médiumoknál, de idővel úgy érezte, elég a politikából, és váltani szeretne.

fullsizerender_1.jpg

A Baraka étteremben ez volt a fő fogásunk:)
Citrusos koriander kéreggel sült csirkemell, quinoával és barackkal .... mennyei!

A nagy fordulópont a Baldaszti Group indulása volt

A gasztronómia iránt érzett szeretet, mindig is megvolt Juditban, családjával sokat utaztak és mindig szerettek jókat enni. A politikai újságírás után az Origo-nál kezdett el cikkeket írni utazásokkal és éttermekkel kapcsolatban, majd a HVG.hu-nál indult el egy gasztronómiával kapcsolatos rovat.Tulajdonképpen akkor kezdődött el komolyabban ez a pálya, hiszen nagyon sok sajtótájékoztatóra járt és rengeteg emberrel alakított ki kapcsolatot a szakmából.

2010-ben ismerkedett meg Baldaszti Péterrel, a ma már híres, Baldaszti Group ( ZONA, Liberté, NOMURI ) alapítójával, ahol két éven keresztül tanulta a gasztro PR szakmát, amit igazából senki sem tanított neki. Persze a PR alapjait tanulta a főiskolán, de hát tudjuk, hogy a gyakorlat teljesen más. Annyi újdonság és élethelyzet érte ebben az időszakban, hogy szépen beleért a dologba. 

Ennél már sokkal tudatosabban tevékenykedett az M15 Restaurant Kft-nél, ahol a sokak által kedvelt Kiosk, Babel és a Terasz létesítmények és márkák kommunkiációjáért felelt. Hozzá tartoztak a sajtómegjelenések, ügyfélkapcsolatok, rendezvényszervezés, és a gourmet fesztiválokon való megjelenés. Nagyon szeretett ott dolgozni, de később úgy alakult az élete, hogy egyre inkább érezte, saját lábra szeretne állni. Így eljött az ideje, hogy megalapítsa saját gasztro pr vállalkozását.

11401224_482637481899514_1149650447367470034_n_1.jpg

Judit a szabadidejében is imád enni.
Paella Barcelonában és jó kis magyaros pörkölt a Káli - kapocsban

11216706_500339126796016_6524070189906417130_n.jpg

Listát írt a terveiről

Judit abban biztos volt, hogy a gasztronómiával szeretne továbbra is foglalkozni. Tudta, hogy nagyon sok ügynökség van, akiket meg lehet bízni egy márka PR feladatival, de tisztában volt azzal is, hogy azt az odafigyelést, személyre szabott kommunikációt és precizitást egyik óriás ügynökség sem tudja garantálni mint egy kisebb csapat, aki mindig jelen tud lenni az adott ügyfél életében.

" Tudatosan szerettem volna hozzáállni ehhez a nagy feladathoz, ezért fogtam egy papírt, amire leírtam a céljaimat, és azokat a dolgokat, amikben jó vagyok. Egy év múlva nagyon jó érzés volt elővenni és látni, hogy minden teljesült róla:) Nagyon sok időbe telt, mire felépült a cégem, a weboldalam, kialakult a kis csapatom, és kitaláltam, hogy mi legyen a cég neve, de végül a Szauer Judit Gastro PR mellett döntöttem, hiszen itt én magam vagyok a márka, a személyes garancia. 

Újra elkezdtem cikket írni ( Hvg.hu, We love Budapest, We love Balaton ) és eseményekre járni, hogy frissítsem kapcsolatrendszeremet. A legelső ilyen önálló munkám az Electrolux Főzőstúdiójánál volt, ami nagyon jó kis ugródeszkának bizonyult, majd ezt követte a Mák Bistro. Ezek után már egyik munka követte a másikat, leginkább ajánlások alapján. Az utóbbi másfél évben én már nem is keresek munkát, minden héten csörög a telefonom " !

10372595_387097901453473_4365897581459785618_n.jpg

baraka_biro_norbert_chef_1.jpg

Bíró Norbert séffel a Baraka étteremben 

Nem csak jókat eszik 

" Kívülről úgy tűnik, hogy minden nap jobbnál jobb éttermekben eszem és szinte semmi dolgom, pedig ez kemény munka és szerintem nagyfokú pszichológia is kell hozzá. Minden ügyfél más, és muszáj éreznem Őt, illetve neki bíznia kell bennem. Ezért is tartjuk személyesen a kapcsolatot, sokszor látogatom meg őket az éttermeikben itt Budapesten és vidéken is.

Van, hogy hosszabb távra kérnek fel, van hogy csak egy konkrét projektre és van, hogy csak tanácsadó vagyok. Szokott olyan lenni, hogy egy teljesen új márkát kell bevezetni a piacra, akad olyan, hogy meg kell újítani egy már meglévő  brandet. Igazából, ha valaki felhív, személyesen találkozunk, mesél magáról és a helyről, majd kitalálom a lehetőségeket.

Amihez a legjobban értek egyébként, az a sajtókommunikáció. Hogy mit, kinek és milyen csatornán kell kommunikálni ahhoz, hogy sikeres legyen az adott márka. ( A többi tevékenységről itt olvashattok bővebben. ) Természetesen nem egyedül dolgozom, ugyanúgy megvannak a fotósaim, a grafikusaim, a webdesignereim, vagy az, aki optimalizál, csak nem egy irodában dolgozunk, hanem mindenki a saját helyén. "

11703166_495270653969530_3930121859743306452_n.jpg

11659267_493209814175614_5557729089409398043_n.jpg

Fotózás a Hotel GottWaldban Tatán

 A siker egyik titka

" Sokszor apróságokon múlik csak egy kampány sikere. Újságírói tapasztalataim miatt szerencsém van, hiszen látom a sajtó és látom a PR-os szemszögéből is a dolgokat. Tapasztalataim szerint a sajtómegjelenéseket segíti a személyesség. Reklámot bárki, bármikor vásárolhat. Egy sima hirdetésen keresztül viszont nehéz személyességet sugározni. Ezért hiszek abban, hogy történeteket kell mesélni, bemutatni a karaktert az adott termék, szolgáltatás mögött. Egy érdekes történetet mindig szívesen olvasnak az emberek! "

Bármennyire is sok a munkája Juditnak, csillog a szeme, amikor erről beszél:) Imádja, hogy felkel és minden napja csodálatos. Gyönyörű helyeken van, finomakat eszik, kedves és érdekes emberekkel ismerkedik meg...de ami a legfontosabb szerintem, hogy megtalálta a helyét az életében! Ez a legnehezebb ugyebár, de a cikket végigolvasva látszik is, hogy ez bizony nem megy egyről a kettőre, pedig visszatekintve érezni, hogy ő erre született!

Judit gasztrokalandjait tovább követhetitek a facebook oldalán is! Érdemes, mert nagyon jó kis helyeket ismerhettek meg a segítségével:) Itt pedig a PR tevékenységeiről olvashattok bővebben.

11752434_500651956764733_9106960841007697058_n.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása